Huszár Erikát B döntőbe várják
borsó 2006.02.17. 23:52
A legjobb 12 közé, azaz legalább a B döntőbe várja Huszár Erikát a szombati 1500 méteres számban Darázs István, a torinói téli olimpián szereplő magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetője.
"Erika 500 méteren nem úgy ment, ahogy várta, és most szeretne javítani. Erre minden esélye meg is van" - mondta Darázs István, akinek lánya, Rózsa is érdekelt ezen a távon. Tőle a selejtezőből való továbbjutást reméli a szakvezető.
Az 500-on 13. helyen záró Huszár viszonylag könnyű csoportba került a világbajnoki ezüstérmes kínai Cseng Hsziao-lej, valamint a francia Stéphanie Bouvier, a brit Sarah Lindsay és a német Yvonne Kunze mellé. A legrövidebb távon bukó, és huszonkettedikként rangsorolt Darázs Rózsa ugyanakkor a világbajnok kínai Vang Meng, dél-koreai Bjun Csun Sza, a vb-harmadik olasz Kata Zini és a német Aika Klein mellett fut a 19:30 órakor kezdődő kvalifikációban. Minden csoportból az első három helyezett kerül a legjobb 18 versenyzőt felvonultató elődöntőbe.
A férfiak 1000 méteres számában Darázs Pétert hihetetlenül erős negyeddöntős futamba sorolták. A magyar versenyző - aki 1500-on B döntős, 11. volt - a nyolcszoros világbajnok, világcsúcstartó, olimpiai második, Torinóban 1500-on bronzérmes kínai Li Csia-csünnel, a kétszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnok kanadai Francois-Louis Tremblay-vel, a váltóban vb-győztes japán Terao Szatoruval (1500-on 9.), valamint az Európa-bajnoki bronzérmes, vb-7. belga Pieter Gysellel versenyez.
A csoportból csak az első két helyezett kerül az elődöntőbe, a legjobb nyolc közé.
|