XV. téli olimpia: 1988 - Calgary
borsó 2006.02.06. 13:57
1988-ban a kanadai Calgary-ban került megrendezésre az olimpia, ekkor bővítették a versenynapok számát 16-ra. Ezen az olimpián tűnt fel az olaszok később szinte mindent megnyerő síelője Alberto Tomba, aki rögtön két aranyérmet is nyert, Christa Rothenburger nyerte az 1000 m-es gyorskorcsolya számot, majd ugyanebben az évben a nyári olimpián ezüstérmet szerzett kerékpározás versenyszámban. Ezzel máig is ő az egyetlen sportoló, aki ugyanazon évben a téli, és a nyári olimpián is érmet tudott szerezni. Ugrásszerűen bővült a résztvevő országok száma, immár 57 nemzet 1423 versenyzője mérte össze erejét a 46 versenyszámban. A versenyek során rendkívüli feltűnést keltett a jamaikai bobcsapat, akiknek felkészüléséről, és versenyzéséről később a "Jég veled" című amerikai film született. Folytatódik az NDK és a Szovjetunió harca a megszerzett érmekért, ezúttal a Szovjetunió végez az élen, második a Német Demokratikus Köztársaság, a harmadik Svájc.
|