Emberi jogok, állampolgári jogok, alapjogok

Az emberi jogok, az állampolgári jogok és az alapjogok kifejezés nem szinonim fogalmakat takar. Az emberi jogok jellemzői:

 1) Az emberi jogok fogalma a XVIII. században alakult ki;

 2) Az emberi jogok alapgondolata természetjogi jellegű, az emberi jogok megléte vagy nemléte független a tételes jogi normák fennállásától;

 3) Az emberi jogok gondolatának alapja az egyén és a hatalom egymáshoz való viszonya. Nagyon fontos, hogy a hatalom – ebben az értelemben – nem csak az állami hatalmat, hanem minden a társadalomban megjelenő hatalmi tényezőt jelent. Az emberi jogok ilyen értelemben az egyén szabadságának minimumai, azaz azon szabadságjogok, amelyektől az egyén semmilyen körülmény között sem fosztható meg, illetve amelyek élvezetében az egyén semmilyen körülmény között sem korlátozható. Az emberi jogok tehát nem adományok, hanem a természetből fakadó, elidegeníthetetlen jogok, sőt az ember nem is mondhat le azokról.
Az emberi jogok az egyén olyan autonóm szférája, ahova a hatalom nem léphet be. Az emberi jogok tehát tartózkodást követelnek a hatalomtól;

 4) Az emberi jogok egyetemesek. Minden embert megilletnek, állampolgárságtól, nemtől, kortól, fajtól függetlenül.

 

A legfontosabb emberi jogok:

 1) A tulajdon szentsége és sérthetetlensége, valamint a tulajdonnal való szabad rendelkezési jog. A hatalom nem foszthatja meg az egyént a magántulajdonától és nem is korlátozhatja az egyén tulajdonát;

 2) Vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság. Az egyén saját maga határozhatja meg hitbeli meggyőződését, a hatalom nem állhat Isten és az egyén közé;

 3) Szólásszabadság, sajtószabadság. Az egyénnek joga van a véleménynyilvánításhoz és véleményének mások számára való átadására;[1]

 4) Személyes szabadság. Az egyénnek joga van a szabad élethez, a szabad mozgáshoz.

 

Az állampolgári jogok jellemzői:

 1) Az állampolgári jogok fogalma a XIX. században alakult ki;

 2) Az állampolgári jogok fogalma nem értelmezhető az állami hatalomtól – a modern állami hatalomgyakorlástól – függetlenül. Az állampolgári jogok adományok, azon jogok, jogosítványok, amelyeket az állam biztosít saját állampolgárai számára;

 3) Az állampolgári jogok pozitivista jellegűek. Az állami hatalom tételes jogi normában alkotja meg az állampolgári jogokat, és tételes jogi normában biztosítja érvényesülésüket. Az állampolgári jogok tehát tevékenységet követelnek az állami hatalomtól.

 

A legfontosabb állampolgári jogok:

 1) Választójog. A választójog minden állampolgárt megillessen (azaz legyen általános) és legyen egyenlő.^[2]

 2) A szociális jogok. Ide tartozik például:

 a) A munkához való jog. A munkához való jog nem azt jelenti, hogy az állam – minden áron – köteles az állampolgár számára munkahelyet biztosítani, hanem azt, hogy az állampolgár szabadon választhassa meg képzését, munkahelyét. Jelenti azt is, hogy az államnak fel kell lépnie azért, hogy a tisztességes munka tisztességes megélhetést eredményezzen, továbbá az államnak gondoskodnia kell azokról, akik önhibájukon kívül nem képesek gondoskodni a maguk vagy családjuk megélhetéséről.

 b) A társadalombiztosítás, amely az állami garanciával működő nyugdíjrendszert és egészségügyi ellátást jelenti.

Az alapjogok kifejezés alatt azokat az emberi vagy állampolgári jogokat értjük, amelyeket egy állam alaptörvénye, azaz alkotmánya nevesít.

Első, második és harmadik generációs jogok

Első generációs jogoknak nevezzük az emberi jogokat, amelyek deklarálása időben legkorábban, a XVIII. században következett be. Legfontosabb jellemzőjük, hogy az állami hatalom elé állítottak korlátot.

Második generációs jogoknak nevezzük az állampolgári jogokat, amelyek a XX. században jelentek meg és amelyek közös jellemzője, hogy az állam aktív szerepvállalását követelik meg a társadalmi, gazdasági viszonyokban. A második generációs jogokat gazdasági, szociális és kulturális jogoknak is nevezik.

A harmadik generációs jogok pár évtizede jelentek meg. A harmadik generációs jogok jogosultja is az egyén, de már nem mint ember vagy állampolgár, hanem mint az emberiség tagja. A jogok kötelezettje pedig nem az állam, hanem minden globális hatalmi tényező (államok, nemzetközi közösségek, állami, politikai, gazdasági vezetők).

A harmadik generációs jogok legfontosabb célkitűzései a környezetvédelem, a globális gazdasági, társadalmi egyenlőtlenségek elleni fellépés, a globális gazdasági, társadalmi egyenlőtlenségekből abból adódó konfliktusok feloldása.

A kommunikációs alapjog

Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése értelmében „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze”. Jelen jegyzetben e jogot „kommunikációs alapjog” elnevezéssel definiáljuk. A kommunikációs alapjog tehát 1) az alkotmányban nevesített jog, tehát alapjog és 2) emberi jog.

 

A kommunikáció (communicatio) szó a communio (közösség) és a communicare (megoszt, közzé tesz) szavakból származik. A kommunikáció kizárólag társadalmi közegben értelmezhető fogalom. A társadalom emberek szervezett együttélése, amelyben az emberek közötti érintkezést tekinthetjük a kommunikáció legtágabb értelmének. A tág értelemben vett kommunikáció magában foglalja 1) a szociális, 2) a non-verbális és 3) a szimbolikus kommunikációt.[3]

A szociális kommunikáció a fizikai ténykedésünkkel kifejezett kommunikáció, például jelenlétünk, viselkedésünk, cselekvéseink információs tartalmat hordoznak.

A non-verbális kommunikáció, amely 1) történhet önmagában (ilyen értelemben a szociális kommunikáció egyik kifejezési eszköze) és 2) történhet a szimbolikus kommunikáció mellett (ilyen értelemben a metakommunikáció, azaz a szimbolikus kommunikációra vonatkozó kommunikáció). A metakommunikáció akár ellentétes értelművé teheti a szimbolikus közlés értelmét.

A szimbolikus kommunikáció mesterséges kommunikáció, ugyanis mesterségesen kialakított jelrendszer igénybevételével történik. E mesterséges jelrendszer lehet például a nyelv vagy az írás. A szimbolikus kommunikációt tekintjük a szűk értelemben vett kommunikációnak.[4]

 

A kommunikációt az egyén használhatja 1) praktikus célra és 2) kifejezés céljára. A praktikus célra használt kommunikáció megvalósíthat a) direkt cselekvéseket (például a névsorolvasás során a hallgató „igen” vagy „jelen” kifejezéssel tudtára adja a tanárnak, hogy nem hiányzik az óráról) és b) praktikus közléseket (tények átadását, például „lekéstem a buszt, később érkezem” közlés). A kifejezés céljára használt kommunikáció esetén az egyén magát viszonyítja a tényekhez, kifejezi, hogy egy adott tény (esemény, történés) és saját maga között milyen nexus van.

Láthatjuk tehát, hogy a kommunikációra vonatkozó szabályokat, korlátokat csak akkor vizsgálhatjuk megfelelően, ha kettéválasztjuk a kommunikáció két vetületét:

 1) A praktikus értelemben vett kommunikáció vetületeként a tények közlésére vonatkozó szabályokat és

 2) A kommunikációra, mint a kifejezés eszközére (véleménynyilvánításra) vonatkozó szabályokat.

 

Rögzítsük tehát, hogy a kommunikációs alapjognak két vetülete van:

 1) A tények megismerésének, közlésének, terjesztésének joga;

 2) A vélemény-alkotás, közlés, terjesztés joga.

Tények, tényállítások és vélemények

A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint a tény a valóság egy mozzanata, ami van, megtörtént, amit megtettek. A tény fogalmi jellemzői:

 1) A pozitivitás (a létezőség). Csak az lehet tény, ami van;

 2) Az objektivitás. A tények – függetlenül attól, hogy személyektől független vagy személyekkel kapcsolatos tények – értékítélettől függetlenek;

 3) A tények (természet-) tudományos módszerekkel vizsgálhatók;

 4) A tényekre vonatkozó állítások (tényállítások) elhelyezhetőek az igaz-hamis skálán.

 

A tényállítások problémái:

 1) Tényállításra kizárólag az emberek képesek, így a tényállítás szükségszerűen szubjektív (egyéni) közléssé válik. Egy tényállítást akkor tekintünk pontosnak, ha a közlést fogadó személyben kialakuló képzet a lehető legteljesebb mértékben megfelel a történeti tényállásnak.

 2) A szimbolikus kommunikáció eszközei (például a beszélt nyelv vagy az emberi írás) nem tökéletes, nem képes a történeti tényállás teljes rekonstruálására.

 

A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint a vélemény a valakiről vagy valamiről alkotott nézet, felfogás. A vélemények legfontosabb jellemzői:

 1) A vélemény nem értelmezhető a vélemény megformálója nélkül (tehát csak valakinek a véleményéről beszélhetünk), ebből következően a vélemény mindig szubjektív;

 2) A vélemények értékítéletek, a véleményközlő mindig megfogalmazza a dologhoz való viszonyát;

 3) A vélemények (természet-) tudományos módszerekkel nem vizsgálhatók (például nem lehet azt állítani, hogy valakinek a véleménye rossz vagy jó, gyenge vagy kiváló minőségű), de vélemény alkotható a véleményről is;

 4) A vélemények nem helyezhetőek el az igaz-hamis skálán.

A tények megismerése, a tények megismerésének korlátai

Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése értelmében „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van … arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje…”. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Római Egyezmény) – amelyet Magyarországon csak a rendszerváltást követően, az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdettek ki – is foglalkozik a véleménynyilvánítás szabadságával és annak korlátaival [10. cikk 1. és 2. pont]. A Római Egyezmény nem választja külön a véleménynyilvánításra vonatkozó és a tényállításokra vonatkozó szabályokat, továbbá csak a véleményközlésről és az információk, eszmék megismeréséről beszél. A Római Egyezmény értelmében a „szabadság” azt jelenti, hogy a véleménynyilvánítás jogába a hatóság nem avatkozhat bele, továbbá azt is kifejezetten kimondja, hogy e szabadság az országhatárokon átnyúló kommunikációra is vonatkozik. A Római Egyezmény meghatározza a kivételeket is:

 1) Az, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék az állam jogszerű beavatkozását jelenti, így a 10. cikk rendelkezéseit nem sérti;

 2) Az állam a 10. cikkben biztosított szabadságjogot törvénnyel feltételekhez kötheti, korlátozhatja és annak gyakorlását szankcionálhatja [2. pont].

A 2. pontban megjelölt korlátozások akkor jogszerűek:

 1) Ha azt az állam törvénnyel (az általában legmagasabb hierarchiájú jogforrással) határozza meg;

 2) Ha az szükségszerű (a cél érdekében) és a demokratikus társadalom keretei közé beilleszthető;

 3) Ha annak célja a) a nemzetbiztonság, b) a területi sértetlenség, c) a közbiztonság, d) a zavargás vagy a bűnözés megelőzése, e) a közegészség vagy az erkölcsök védelme, f) mások jó hírnevének vagy jogainak védelme, g) a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy h) a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása.

A magyar Alkotmánybíróság több határozatában is hivatkozott a Római Egyezmény fenti rendelkezéseire „az információszabadság korlátozása tehát csak akkor fogadható el alkotmányosan indokoltnak, ha azt más alapjog érvényesülése kényszerítően indokolja, illetőleg ha az alapjogi korlátozást a fenti szempontok elkerülhetetlenül szükségessé teszik [34/1994. (VI. 24.) AB határozat]”.

A közérdekű adatok megismerése

A közérdekű adatok megismerése az Alkotmányban biztosított alapjog, a részletes szabályokat azonban a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1993. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: adatvédelmi törvény vagy törvény) szabályozza.

Az adatvédelmi törvény értelmében a közérdekű adat az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső adat. A definíció a következő fogalmi elemeket tartalmazza:

 1) Az adatkezelő állami, önkormányzati vagy egyéb közérdekű feladatot ellátó szerv vagy személy. Közérdekű az az adat is, amely a közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozik. Az adatvédelmi törvény a közérdekű adat mellett definiálja a „közérdekből nyilvános adat” fogalmát is, ahol ez az első fogalmi elem nem áll fenn (tehát nem közérdekű adat), de amelynek nyilvánosságra hozatalát vagy hozzáférhetővé tételét a közérdek indokolja és erre tekintettel ezt törvény elrendeli.

 2) A közérdekű adat nem lehet személyes adat. A személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait – ha törvény kivételt nem tesz – az adatkezeléshez fűződő más érdekek, ideértve a közérdekű adatok nyilvánosságát is, nem sérthetik.

      E fogalmi elem olyan főszabálynak tekinthető, amely alól az adatvédelmi törvény maga határoz meg kivételt és e kivétel a gyakorlatban kifejezett jelentősséggel bír. Eszerint a közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személynek a feladatkörével összefüggő személyes adata a közérdekű adat megismerését nem korlátozhatja [adatvédelmi törvény 19. § (4)].

Az adatkezelő (közérdekű adatokkal kapcsolatos) kötelezettségei, az adatvédelmi törvény alapján indítható per

A közfeladatot ellátó szerv vagy személy a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. Tájékoztatnia kell a közvéleményt különösen:

 1) Az állami és az önkormányzati költségvetésről és annak végrehajtásáról;

 2) Az állami és önkormányzati vagyon kezeléséről, a közpénzek felhasználásáról és az erre kötött szerződésekről;

 3) A magánszemélyek és szervezetek részére biztosított különleges vagy kizárólagos jogokról;

 4) Hatáskörükről és illetékességükről, szervezeti felépítésükről, tevékenységükről és annak eredményességéről, értékeléséről;

 5) A szervek hatáskörében eljáró személyekről (név, beosztás, besorolása és munkakör alapján).

 

Nem terjed ki a nyilvánosság:

 1) Az állami és a szolgálati titokra, a nemzetközi szerződés alapján minősített adatra;

 2) A törvény által a) honvédelmi, b) nemzetbiztonsági, c) bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, d) központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből, e) külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, f) bírósági eljárásra tekintettel korlátozott adatokra.

 3) A belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adatokra (amelyek a kezelését követő 20 éven belül nem nyilvánosak)[5]

 4) Az üzleti titokra.

A közérdekű adatok nyilvánosságát az Európai Unió jogszabálya is korlátozhatja az Európai Unió jelentős pénzügy- vagy gazdaságpolitikai érdekére tekintettel, beleértve a monetáris, a költségvetési és az adópolitikai érdeket is.

 

A közérdekű adat megismerését a személy kérelemmel ki is kényszerítheti (közérdekű adat megismerésére irányuló kérelem). A kérelem címzettje az adatkezelő szerv, a kérelemben meg kell jelölni a kívánt adatot. A közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek az adatot kezelő szerv a kérelem tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül, közérthető formában tesz eleget. A kezelő eleget tesz a kérelemnek, ha az adatot nyilvánosságra hozza vagy más módon bárki számára hozzáférhetővé teszi, nem szükséges tehát a kérelmezőnek szóló közvetlen adatszolgáltatás [BH2004. 16.]. Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről annak tárolási módjától függetlenül – költségtérítés ellenében – a kérelmező másolatot kérhet. A közérdekű adat közléséért az adatkezelő szerv vezetője – legfeljebb a közléssel kapcsolatban felmerült költség mértékéig – költségtérítést állapíthat meg. A kérelmező kérésére a költség összegét előre közölni kell.

Ha az adatkezelő a kérelmet megtagadja, a kérelem megtagadását, annak indokaival együtt, 8 napon belül, írásban közölni kell a kérelmezővel. Az adatkezelők évente értesítik az adatvédelmi biztost az elutasított kérelmekről, valamint az elutasítások indokairól.

A kérelem megtagadása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a kérelmező a bírósághoz fordulhat. A bizonyítási teher az adatkezelőn van (neki kell bizonyítani a megtagadás vagy a közzététel jogszerűségét). A perindítására nyitva álló határidő – a megtagadás közlésétől számított – 30 nap. A pert a kérelmet megtagadó szerv ellen kell megindítani (az ilyen per az ellen a szerv ellen is megindítható, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége). A hatáskörrel rendelkező bíróság 1) országos hatáskörű szerv esetén a megyei bíróság (Fővárosi Bíróság) 2) nem országos hatáskörű szerv esetén a helyi bíróság (amely közül a) a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság és b) a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékes). Az illetékességi ok a kérelmet megtagadó szerv székhelye (működés helye). A bíróság soron kívül jár el. Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, határozatában az adatkezelő szervet a kért közérdekű adat közlésére kötelezi.[6]

A véleményalkotás joga[7]

A véleményalkotás joga és korlátlansága teljesen természetesnek tűnik. Ennek két oka van:

 1) A véleményalkotás joga annyira személyes, bensőséges dolog, hogy nem tekintjük olyan tárgynak, amely megtűrné az állami beavatkozást;

 2) A puszta véleményalkotás nem lép ki a külvilágba (nincs társadalmi hatása), így nem is indokolt az állami beavatkozás.

Ettől függetlenül gyakran előfordult, hogy az állami (politikai) hatalom elő kívánta írni az állampolgároknak azt, hogy miről mit gondolhatnak, miről milyen véleményt alkothatnak és előfordult a társadalom ideologizálása is. A véleményalkotás szabadságának igénye mégsem politikai téren fogalmazódott meg először, hanem a vallás, a hitbeli meggyőződés területén (például a reformáció egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy nincs szükség közvetítőre az ember és Isten között).[8]

 

A véleményalkotással kapcsolatos szabályok közül két dolgot érdemes kiemelni:

 1) A cselekmény nélküli felelősség elvetését (a büntetőjog területéről) és

 2) A gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságot (amelyet az Alkotmány deklarál és több jogágban is jelentős szerephez jut).

 

Az emberi cselekvés a bűncselekmény-fogalmak közös eleme. A cselekvés lehet tevőleges és nem tevőleges is (mulasztás esetén), de a gondolatok, a lelki élet belső folyamatai, hatóképességük hiányában büntetőjogi értelemben nem tekinthető cselekvésnek.[9] Ebből következően a puszta véleményalkotás, még akkor is, ha az társadalmilag veszélyes gondolatokat fogalmaz meg nem tekinthető jogellenesnek.

 

A gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságot az Alkotmány deklarálja, mint mindenkit megillető emberi jogot. A lelkiismereti szabadság 1) személyes szabadságjog és 2) kollektív jog is.[10]

A lelkiismereti szabadság, mint személyes szabadságjog az emberi méltóságon alapszik. A szakirodalom a vallásszabadságot az emberi önkifejezés más formái elé helyezi, ennek okai:

 1) A lelkiismereti szabadság a személyes szabadságjogok atyja (a vallásszabadság igényével kapcsolatban fogalmazódott meg először az az elv, hogy a személyes szabadságjogokkal szemben az állam korlátozható);

 2) Az egyházak és a vallás (mint intézmény) történelmi szerepe.

A lelkiismereti szabadság kollektív oldala az állam semlegességének követelménye. Ez a követelmény a gyakorlatban a következőképpen valósul meg:

 1) Az állam nem avatkozik bele az egyházak ügyeibe, azonban ez nem jelenthet abszolút közömbösséget, mert ez a vallásellenes nézetek előnyben részesítését jelentené (és így passzív beavatkozást valósíthat meg);

 2) Az állam nem azonosulhat egyetlen világnézettel sem;

 3) Az állam nem ítélkezhet vallásos hit vagy lelkiismereti meggyőződés tartalmáról;

 4) A felekezetek között az egyenlőség elvét kell érvényesíteni a javak és a terhek elosztása során;

 5) Az állam működjön együtt az egyházakkal a közös célok érdekében.

A titoksértési bűncselekmények (mint a tényközlés szabadságának büntetőjogi korlátjai)

A titoksértési bűncselekmények: 1) a magántitok megsértése [Btk. 177. §], 2) a levéltitok megsértése [Btk. 178. §], 3) az államtitoksértés [Btk. 221. §], és 4) a szolgálati titoksértés [Btk. 222. §].

Közös jellemzőjük, hogy a jogi védelmet élvező tény, adat jogosulatlan közlését szankcionálják.

A közlés valótlanságát szankcionáló bűncselekmények (mint a tényközlés szabadságának büntetőjogi korlátjai)

A közlés valótlanságát szankcionálják: 1) a rágalmazás [Btk. 179. §], 2) a hamis vád, 3) a visszaélés közérdekű adattal c) pontja [Btk. 177/B. § c) pont], 4) a rémhírterjesztés [Btk. 270. §] és 5) a közveszéllyel fenyegetés [Btk. 270/A §].

E büntetőjogi tényállások jogi tárgya a valóság. A közlés jogszerű, sőt jogilag kívánatos is lehet, de azáltal, hogy valótlan tény közlése történik megvalósul a jogrend sérelme. A valótlan tény közlésével egy tekintet alá esik a való tény elferdítése is, továbbá a tény állításával egy tekintet alá esik a híresztelés azaz, ha a közlő más személy tényállítását továbbítja (akár kérdő vagy feltételes módban is).

 

 A) A rágalmazás

Btk. 179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,

c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.

 

A bűncselekmény jogi tárgya a becsület. A becsület a (természetes vagy jogi) személyről a környezetében, illetve a társadalomban kialakult kedvező értékítélet (megbecsülés). A társadalmi megbecsülést ki kell vívni, de a tényállás megállapításakor vélelmezni kell a megbecsülés fennállását.

 

A bűncselekmény passzív alanya az élő személy, vagy létező személyek meghatározható csoportja. A bűncselekménynek elkövetési tárgya is lehet, például egy szervezet (jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, hatóság). Nem lehet azonban elkövetési tárgy a meghalt személy, ugyanis akkor kegyeletsértés valósul meg. Fontos szabály, hogy a passzív alanynak illetve az elkövetési tárgynak jól behatárolható körre kell vonatkoznia, így rágalmazás csak abban az esetben állapítható meg, ha annak sértettje konkrétan felismerhető, személyileg meghatározható [BJD 1190.]. Nem követelmény azonban, hogy a passzív alany illetve az elkövetési tárgy név szerint megjelölt személy legyen [BH1994. 8.].

 

Az elkövetési magatartás a becsületcsorbításra alkalmas 1) tény állítás, 2) tény híresztelése, 3) tényre közvetlenül utaló kifejezés használata. Például a becsület csorbítására alkalmas tény állítása: „Gábor tolvaj”, ilyen tény híresztelése: „Sándor mondta hogy Gábor egy tolvaj”, ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata: „Gábornak enyves a keze”. Az elkövetési magatartások akkor tényállásszerűek 1) ha a becsület csorbítására alkalmasak és 2) ha más előtt történnek.

A tény becsület-csorbításra alkalmasságának objektíve kell fennállnia, tehát nem a sértett érzelmi beállítottságát, hanem azt kell vizsgálni, hogy a megnyilatkozás az adott körülmények között objektíve alkalmas-e a becsületérzés megsértésére [BH 1981. 220]. A rágalmazás immateriális bűncselekmény így nem szükséges, hogy az eredmény (a becsület csorbulása) ténylegesen megvalósuljon (absztrakt veszélyeztető bűncselekmény) [BJD. 6439.].

Az elkövetési mód – az, hogy az elkövetési magatartás más előtt történjen – tényállási elem. A „más” kifejezés harmadik személyt jelent, tehát nem elegendő, ha az elkövető az elkövetési magatartást csak a sértett előtt fejti ki. Nem tényállási elem azonban, hogy a sértett jelen legyen az elkövetésnél.

Az elkövetési magatartások megvalósulhatnak 1) szóban, 2) írásban és 3) képes formában történő ábrázolással.

A rágalmazás csak szándékosan követhető el. A szándéknak át kell fognia a tényállításnak a becsület csorbítására alkalmas jellegét. A szándékosság 1) egyenes és 2) eshetőleges szándékkal is megvalósítható.

Egyenes szándékkal valósítja meg rágalmazást, aki a sértett becsületének csorbítása végett tanúsítja az elkövetési magatartást. Eshetőleges szándékkal valósítja meg a rágalmazást, aki felismeri a tényállítás becsület csorbítására alkalmas jellegét, de ennek ellenére megteszi azt.

Nem tartozik a tények körébe az értékítélet és a vélemény, így rágalmazás megvalósítására nem alkalmasak.

 

A minősített esetek:

 a) Az aljas indokból vagy célból történő elkövetés

Önmagában a sértési szándék nem alapozza meg. Az aljas indok vagy cél gyakorlati esetei például 1) a bosszú, 2) az irigység, 3) a sértett munkahelyi vagy hivatali előmenetelének megakadályozása.

 

 b) A nagy nyilvánosság előtt történő elkövetés

Nagy nyilvánosságot jelent 1) a sajtó, 2) az Internet, 3) az egyéb tömegtájékoztatási eszköz vagy 4) a sokszorosítás útján történő elkövetés. Nem valósít meg nagy nyilvánosságot 1) az utcán, 2) nyilvános helyen, 3) a zártkörű rendezvényen történt elkövetés, ha arról csak pár ember szerzett tudomást (azonban a jelenlévők nagy száma előtt történt elkövetés megalapozza a nagy nyilvánosságot). A jelenlévők nagy számáról akkor beszélhetünk, ha azok száma első ránézésére nem állapítható meg vagy az folyamatosan növekszik.

Mások becsületét csorbító tényközléseket tartalmazó újságcikk állításaiért a cikk szerzője akkor is felelős, ha a cikk állításait megalapozó ismereteit mástól szerezte [BH1992. 75.].

 

 c) A jelentős érdeksérelem

A jelentős érdeksérelem a hátrányos következményeket jelenti. E hátrányos következmények bekövetkezhetnek a sértett a) családi, b) munkahelyi c) társadalmi viszonyaiban. Megállapítható például, ha a rágalmazás következtében a sértettel szemben büntető, szabálysértési, fegyelmi, vagy más, hátrányos következményekkel fenyegető eljárás indul.

 

Kizárja a tényállásszerűséget, ha a vezető munkakörével kapcsolatos tevékenysége során az üzemi titoktartásra kötelezett munkatársának diktálja le azt a felszólítást, amely a kifogásolt tényállást tartalmazta [BH1981. 438.]. Ebben az esetben az elkövetési mód nem valósul meg.

 

Kizárja a jogellenességet:

 1) A feljelentési, a tanúzási, illetve a szakértői kötelesség teljesítése. A hivatali kötelesség teljesítése, például egy jelentés, ha az nem lépi túl a hivatalos kereteket.

 2) A közérdekből vagy jogos magánérdekből az állami vagy társadalmi szervekhez eljuttatott panasz, bírálat bejelentés.

 3) A nevelési, gondozási, tudományos értékelés. A szatíra, ha az nem mint gyalázkodás hanem, mint irodalmi eszköz jelenik meg (ugyan ez igaz a karikatúra, a humoreszk és a vicc műfajára is).

 4) Amennyiben a sajtószerv büntetőeljárásról ad tájékoztatást és a valóságnak megfelelően közli a vádirat, illetőleg a büntetőbírósági tárgyalás, a nem jogerős büntető ítélet tartalmát, közöttük a vádlott védekezését is.

 

A rágalmazást – e jegyzet szerzőjének álláspontja alapján – a tényközlés korlátjának tekintjük, tehát véleményközlés nem valósíthatja meg. A jegyzet szerzőjének álláspontja szerint, a jogellenesség a rágalmazás esetében abban áll, hogy valótlan tényközlés történik.[11] A törvényi tényállás a közlés való vagy valótlan voltát nem értékeli, azonban a Btk. 182. §-a speciális büntethetőséget kizáró okot állapít meg a valóság bizonyítását.

 

A valóság bizonyítása

Btk. 182. § (1) A 179-181. §-ban meghatározott bűncselekmények miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.

(2) A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.

 

A valóság bizonyítását a Btk. elméletileg 1) rágalmazás, 2) becsületsértés és 3) kegyeletsértés megvalósítása esetén engedi meg. A jegyezet szerzőjének álláspontja szerint azonban csak a rágalmazás megvalósítása esetén indokolható (és értelmezhető) az alkalmazása.

Nagyon fontos annak figyelembe vétele, hogy a valóság bizonyítása kizárólag akkor lehetséges, ha a büntetőeljárás folyamán azt a bíróság végzéssel elrendeli. A valóság bizonyításának elrendelésére a magánvádló, a vádlott, a magánvádló jogi képviselője, a vádlott védője és – ha a vád képviseletét átvette – az ügyész tehet indítványt. A valóság bizonyítását a bíróság hivatalból is elrendelheti:

 1) A büntetőügyben folytatott eljárásról közölt sajtótudósítás kapcsán a rágalmazás miatt indult büntetőügyben nem mellőzhető a valóság bizonyítása [BH1997. 162].

 2) A becsület csorbítására alkalmas tény állításával elkövetett bűncselekmények elbírálása során a közérdek, illetőleg a jogos magánérdek fennállása esetén a valóság bizonyítását – akár hivatalból is – el kell rendelni és le kell folytatni [BH1997. 162.].

A valóság bizonyításának elrendelése tárgyában hozott határozat pervezető végzés, ami ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye. A végzés az ügydöntő határozat elleni jogorvoslatban sérelmezhető. A bíróságnak először abban kell döntenie, hogy indokolt-e a valóság bizonyításának elrendelése, majd abban, hogy a tényállítás valós-e.

 a) Az indokoltság kérdése

A valóság bizonyítását a bíróság akkor rendeli el, ha azt 1) a közérdek vagy 2) jogos magánérdek indokolja.

A közérdek indokolja a tényközlést, ha az a társadalom egészére vagy nagy részére hasznos, vagy a demokratikus állami működés érdekében kívánatos. A jogos magánérdek akkor indokolja a becsületsértő, de valós tény állítását, ha valaki (jellemzően nem a sértett) valós családi, munkahelyi, társadalmi megítélésének elősegítése érdekében történik.

 b) Az állítás valóságának kérdése

A tényállításnak lényegileg kell valósnak bizonyulnia, így nem szükséges, hogy minden mellékkörülmény, illetve részlet is bizonyítást nyerjen. Sajtóközlemény, cikk esetén a közlemény illetve a cikk egészét kell figyelembe venni, ez kiterjed mind a valóságtartalom vizsgálatára, mind arra, hogy a szerző közlése indokolt volt-e.

Fontos megjegyezni a valóság bizonyításának érdekes vonását, miszerint a „bűnösség vélelmét” állítja fel, a megvádolt személynek kell bizonyítani ártatlanságát és a bizonyítás sikertelensége az ő terhére esik.

 

Összefoglalva a rágalmazás, mint büntetőjogi tényállás a tényközlés korlátját oly módon jelenti, hogy: