Diktatúrák

„Minden társadalmat a történelméből lehet megismerni.”

Totalitárius diktatúra

Totális, totalitás: a diktátor és csoportja tökéletes társadalom létrehozására törekszik. Azonban tökéletes társadalom nincs, csak javítani lehet a hibáin. Ez egy rövid idő alatt végbemenő folyamat. Totális átalakuláson nem mehet végbe a társadalom.

w        az átalakulásokat erőszakkal hajtja végre

w        egy zárt falusi társadalom is totalitárius, mert mindent szabályoz, azonban nem ismeri az erőszakot

w        a totalitárius diktatúra felülről, erőszakkal irányít

w        fontos az ellenségkép

w        nem legitim rendszer

w        saját magukat forradalminak állítják be

w        állandó polgárháborús pszichózist szítanak

w        belső vagy külső veszélyre hivatkoznak, ezért nem engedhető, hogy formálisan megszerveződjön a pluralizmus (a pluralitás és a totalitás ellentétek)

w        a totalitás homogenizálódik

w        nem tudja, és nem is akarja kezelni a konfliktusokat

w        nem hajlandó meghallani a rossz híreket

w        minden negatívumot a külső vagy belső okokra hárít, mert saját társadalmát tökéletesnek hiszi

w        a totalitárius diktatúra tudományos világnézetekre épül, ez biztosítja a tökéletes társadalom alapját

w        világnézete azonban nem tudományos, csak felhasználja a tudományt, mert nem ismeri be, hogy elméletei megcáfolhatók

w        nem vállalják fel, hogy szubjektíven meggyőzni akarják a polgárokat egy-egy témakörben

w        erre a meggyőzésre a tudományt használják fel, azt mondják, hogy nézeteik tudományosan be vannak bizonyítva

w        tudományos világnézet a marxizmus és a fajelmélet

Két fő totalitárius diktatúra létezett:

w        a nácizmus

w        a sztálinizmus

Mindkettőnek volt totalitárius időszaka, de a legtöbb országban autoriter diktatúrát alakítottak ki.

Az autoriter diktatúra nem tűzi ki célul a társadalom 100%-os ellenőrzését (nem terjed ki az ellenőrzés a magánéletre). Ad egy kis mozgásteret a polgároknak kompenzálásként azért, amiért egyes területeket erősen korlátoz.

A nácizmus és a sztálinizmus közös vonásai:

w        100%-os kontroll alá vonja a polgárokat (még a magánéletre is kiterjed)

w        rendszerváltások után alakulnak ki

w        legitimitás válságot okoznak

w        a királyságok uralmát igyekszik felváltani a népuralommal

w        demokratikus igényekkel lép fel

w        régi elit leváltása, helyére a népszuverenitást helyezi úgy, hogy minden szabadságjogot betilt

w        sokszor nagy mértékű mobilitást biztosít (felemelkedés lehetősége – erőszakos személycserék során esélyt kapnak a „kis” emberek is)

w        képesek saját programjaiknak megfelelni (a nép embereit nagy tömegben képesek vezető pozíciókba juttatni)

w        ellenség keresése

w        háborús pszichózis szítása

A két rendszer közti különbségek:

A diktatúrák bizonyos modernizációs feladatokat képesek voltak nagyon gyorsan megvalósítani.

Fegyverkezési program: azt várták, hogy kitör a harmadik világháború, ezért a felhalmozást részesítették előnyben, és a nehézipar fejlesztésére fordítottak nagy összegeket.

A totalitárius diktatúrák közti különbségek nem olyan nagyok, hogy nem lehessen ilyen diktatúrákról általában beszélni.

Konvergencia-elmélet: Hruscsov nevéhez fűződik. Azt vallotta, hogy a két világ képes békés úton közeledni egymáshoz. Detant politika (enyhülés).

A Sztálinizmus egy egyedülálló rendszert hozott létre azzal, hogy nem engedte a magántulajdont. Az első spontán privatizáció volt az első lépés a felé, hogy a sztálinizmus megdőljön.

A Sztálinizmus két ciklusra osztható: fellendülés és vállság időszakok váltogatták egymást. Ungvárszki Ágnes szerint a fellendülés időszaka nem gazdasági, hanem politikai ciklus. Mindkét ciklust politikai akarat hozza létre. Az erős iparosítás után egy visszaesés tapasztalható, és kénytelenek többet fordítani a mezőgazdaságra és a könnyűiparra. Majd, ha valamennyire rendeződött az egyensúly, újra az ipart fejlesztik.

A Sztálinizmus parasztellenes volt, de mindegyik ország, ahol hatalomra került, parasztgazdálkodású országok voltak, nagy gazdaságokkal és paraszti magánbirtokokkal.

Preobrazsenszkij-dokrtina: az iparosításhoz és a fegyverkezéshez szükséges tőkét a parasztság kizsákmányolásával kell megteremteni.

Autoriter rendszer:

w        tekintélyelvű rendszer

w        nem mindig diktatúra

Tekintély:

w        a baloldali tradícióval nem igen tud mit kezdeni

w        előítéletekkel lép fel: a tekintélyt negatív, elítélendő dolognak fogja fel

w        összeegyeztethetetlen a szabadságértékekkel

Theodor Adorno az autoriter rendszert nem, mint politikai rendszert, hanem mint pszichológiai attitűdöt vizsgálta. Ezzel meg akarta kontrázni a nácizmust. Nemzetkategóriákat hozott létre. Felsorolta, hogy egyes nemzetekre mi jellemző. A bizonyos nemzettípusok benne vannak az egyes emberekben, ezeket nem lehet megváltoztatni.

Adorno szerint a tekintélyelvű személyiség:

w        a hatalom akarása akár saját magunknak, akár egy fölöttük álló személynek (ő az, aki helyettünk dönt)

w        nehezen tűri a kritikát, és nem szívesen kritizál másokat

w        megalázkodik a fölötte lévő előtt, és megalázkodásra kényszeríti az alatta lévőket (fölfele nyal, lefele tapos)

w        vannak dogmák, amiben hisz, sosem kételkedik semmiben

w        nem tolerálja a másságot

w        túlbuzgó konformizmus jellemzi

w        kerüli a különlegességet

w        kedveli a katonaságot, a fegyelmet

w        nem szereti azokat, akik sokat okoskodnak

w        azt vallja, hogy a tettek emberének kell lenni

Ez a személyiség nagyon gyenge, fél a kihívásoktól. Minden fölé helyezi a biztonságot. Tele van félelmekkel: fél a külvilágtól, az újtól, a mástól. Fél attól, hogy kiderül, hogy milyen gyenge, hogy fél.

A tekintélyelvűség egy marxista eredetű elmélet. Dogma akar lenni ott, ahol az emberek eleget tesznek a kötelességüknek.

Tekintély fenntartása demokráciában: Ferrero foglalkozott ezzel. Szerinte, ha a tekintély és a legitimitás találkozik, akkor fenntartható a tekintély. A legitimitásnak alulról, a tekintélynek felülről kell jönnie.

Régen azért nem volt tekintélye a rendszereknek, mert nem volt erős elit. A republikánusok erős elit kialakítására törekednek, hogy tekintélye lehessen a rendszernek.

Japán: a munkások úgy tisztelik a főnököt, mint az apjukat. Azt alattvaló sok mindenbe beleszólhat, de dönteni nem dönthet. Az erőfeszítések összegződnek és egy irányba hatnak. Azonban az ilyen ipari társadalmakban nem demokratikus a tekintély.

Tekintélyuralmi rendszerek:

w        kvázi legitimitások (népszuverenitás és korábbi szuverenitás) – Horthy-rendszer

w        legitimitás nélküli rendszer – Kádár-rendszer

Mindegyikre jellemző, hogy az alattvalók számára hagynak mozgásteret. Mindegyik komoly gazdasági sikereket ér el. Ezek puha diktatúrák, vagy nem mondhatók diktatúráknak, mert megvan a jogállamiság néhány intézménye. A politikában azonban nincsenek szabad választások. Egyes pártok be vannak tiltva, korlátozva vannak. Nincs ellenzék. Az uralkodó pártnak úgymond bérlete van a hatalomra.

1848/49 – 1919

A reformkor:

A forradalom elbukott, de ezzel nem bukott meg az eszmerendszer, amit akkor képviseltek (a forradalomnak nem volt akkora jelentősége, mint amekkorát tulajdonítottak neki).

Előzménye a magyar középkor, ami rányomta bélyegét az újkorra is. A középkorban nem alakult ki a nyugati típusú hűbéri társadalom, és a jobbágyság is más volt, mint nyugaton.

A fejlődés ugyanabba az irányba haladt, mint nyugaton, de megkésve következett be. Nem alakultak ki azok a formák, amikkel a kisember meg tudta volna védeni magát a naggyal szemben.

A fejlődést nagymértékben megtörte a török hódítás, ez a mai napig meglátszik, mert más világ van az ország azon területén, ahol ott járt a törtök (kelet Magyarország), és más, ahol nem (nyugat Magyarország) (nyugaton civil polgári társadalom van, kevesebb az erőszak)

A reformkorban sajátos polgárosodás ment végbe: a nemesekből lettek a polgárok, azonban ők önmagukban kevesen voltak ahhoz, hogy átalakítsák az országot (a weberi protestáns etika nem volt meg bennük – nem gyűjtötték a pénzt, sőt sokkal többet költöttek, mint amennyijük volt).

A polgári átalakulás már az 1848/49-es forradalom előtt elkezdődött, utána folytatódott az ország kapitalizálódása. Nagytőkés a nem magyar eredetűekből, főleg zsidókból lett, nem pedig a magyar arisztokratákból, nemesekből (a zsidóknak volt pénze). A magyar nemesek beházasodtak a zsidó családokba, társult a tőke és a politika, a polgári társadalom etnikai asszimilációval jött létre.

A kiegyezés után az ország óriási fejlődésnek indult, azt a szintet érte el, amilyen a török hódítás előtt volt (ebben az időben sokkal közelebb álltunk a legfejlettebbekhez, mint ma). Egy olyan polgárosodás, civilizációs folyamat ment végbe, ami a mai napig páratlan.

Kleinstaaterei: az Osztrák-Magyar-Monarchia és a szomszédos országai egy óriási Kelet-Európai gazdasági piacot alkottak (még nem létezzek azok a nemzetállamok, amik az első világháború után jöttek létre).

A kiegyezéssel a parlamentarizmus fejlődése lassul, és egy „szégyenlős egypártrendszer” alakul ki. A kiegyezést győzelemként akarták eladni, azt mondták, hogy ezzel mindent megnyertünk, amit 1848/49-ben elvesztettünk, azt hirdette, hogy Magyarország nemzetállam lett, pedig sem hadügyi, sem külügyi kérdésben nem dönthettünk. A kiegyezést követően csak nagy autonómiát élvezhettünk a Monarchián belül.

A dualizmusban nincsenek meg azok a tulajdonságok, amik a demokráciát jellemzik.

Kialakult egy erős nagypolgárság, megerősödött a kis-, és középpolgárság is. A kiegyezés sok embernek lehetőséget adott arra, hogy felemelkedjen.

A nemzetiségi kérdés lett a Monarchia sírásója: a nemzetiségiek asszimilációját kísérelték meg, megpróbálták elmagyarosítani őket, azonban az asszimiláció felemás módon valósult meg (olyan volt, mintha meg sem próbálta volna), a bukást az okozta, hogy a politika nem volt képes a nemzetiségi törekvéseket kordában tartani.

A helyzet, amiben Magyarország volt (félig nemzetállam, félig egy birodalom része) nem tartható sokáig fenn

1919 – 1944

A két világháború és a gazdasági világválság okolható azért, hogy a liberalizmus ennyire visszaszorult a XX. század végére. Egyszerre nem lehet erősnek lenni a politikában és a nyilvánosságban. A liberális párt mindig a nyilvánosságban volt erős. A hosszú 19. század egy antiliberális század volt, ezért nem becsülik a liberalizmust annyira a XX. században. A XX. században a politikában a szabadság ellentétét látták.

Őszirózsás forradalom: a polgári Magyarországot teremtette volna meg, ha nem bizonyul ennyire gyengének, és nem bukik el olyan hamar. Antantpárti forradalom bolt. Bukását az okozta, hogy nagyon későn vette észre a külföldi politikát. A Monarchia idején nagy központi állam voltunk, ebből az átalakulás során kis nemzetállam lettünk. Ez nemzeti szempontból a legrosszabbat jelentette. Míg más országokban a demokratikus és a nemzeti szuverenitás létrehozta a népszuverenitást, addig a kettő Magyarországon ellentétes irányba haladt.

Tanácsköztársaság: mindenféle szabadságjogot felszámolt, véres diktatúra volt. A technikai lehetőségek miatt nagy volt a terror. 133 napig tartott. Nagy félelmet keltett, ami kb. 4 évtizeden keresztül fennmaradt. A társadalmat teljesen felforgatta. Kommunista és szociáldemokrata uralom volt. Ez magyarázza a Horthy-rendszert is: demokratikusan kezdődött, úgy tűnt, hogy az Őszirózsás forradalom értékei nem vesztek el, és Magyarországon létrejöhet egy paraszti demokrácia.

Az 1920-as választásokat a Kisgazdák nyerték, akik a paraszti demokrácia hívei voltak. Dániát akartak csinálni az országból.

Bethleni konszolidáció: sokat tett azért, hogy a fejlődés újra az európai felé közelítsen. Rendezte a magyar arisztokraták és zsidók közti helyzetet. Numerus clausus – a zsidókat korlátozták az egyetemekre való bekerülésébe, mert sok értelmiségit szorítottak ki a munkahelyekről. A politika fejlődése azonban még jobban leszakadt az európaitól, mert erősen háttérbe szorult a demokrácia.

A Horthy-rendszer tekintélyuralmi rendszer volt, nem pedig diktatúra. Megvolt a többpártrendszer, és a parlamenti demokrácia. Úgy tett, mintha lenne tényleges választási lehetőség, de minden előre el volt döntve. Bal felé záró rendszer volt. A baloldal a rendszer gyenge ellenfele/ellenzéke volt. A politika áthelyeződött a nyilvánosságra. Kialakult a népies mozgalom. Ez több frakcióból állt. Volt jobb-, baloldala és centruma.

A gazdasági fejlődést nagymértékben nehezítette a Trianoni-békeszerződés. A vasútvonal a Monarchiára volt tervezve, nem pedig arra, hogy országhatár szeli ketté. A fejlődés lelassul, de nem esünk ki teljesen Európából.

Gömbös-időszak: úgy nevezett őrségváltás megy végbe: az államigazgatásban dolgozó úriembereket lecserélik a keresztény középosztály tagjaira (alulról felemelkedett hivatalnokok, katonák). Szakít a bethleni érával, támadta a konszolidációt. Fel akarta mondani az arisztokraták és zsidók közti szövetséget. Az alulról való felemelkedésnek egyetlen útját látta: el kell venni a zsidóktól, amilyük van. Ez egy belső polgárháborús logika. („Az elveszem mástól” a mai napig a karriercsinálás mintája.)

1944 – 1990

A fasizmus romboló rendszer volt – a feudális maradványokat is eltakarította az útból. A zsidó elit a magyar ipar nagy részét eladta a németeknek.

1945 – 48: koalíciós időszak. Horthy-rendszer baloldali ellentettje. Az egész rezsim bal felé zárt a Horthy-rendszerben. A baloldalt ellenőrizte, elfojtotta. Nem voltak szabad választások, nem volt ellenzék. A koalíciós időszakban ugyanez állt fenn, de ez egy jobboldal felé záró rendszer volt.

1947: Kékcédulás választások – nyilvánvaló csalások. Megszűnt az egypártrendszer, amely addig jellemezte a magyar politikát, de ellenzék ekkor még nem volt. A 4 párt formálisan kormánypárt volt. Az ellenzékiség a kormányon belül jelentkezett a kommunisták és a kisgazdák között.

A fő súly nem a központra esett, a két szélső pólus volt a legerősebb, és ezek nem tudtak egymással megegyezni. Végül a baloldal javára dőlt el az ellentét a kékcédulás választások után.

Rákosi rendszer: ebben az időben nem készülhettek szociológiai munkák. Magyarországon a termelőeszközök továbbra nagy része továbbra is magántulajdonban volt, pedig a Rákosi rendszer szocialista vonalat akart bejárni. A Marxista nézetekhez nem tudott igazodni, mert a parasztság ellenállt a kolhozok létrehozásának. Csak kizsákmányolni tudta őket, üldözte e legnépesebb réteget, tőlük próbálták elvenni a javaikat. Óriási tömegeket kényszermunkára kényszerített, mert követtél a 3. Világháború ideológiáját és mindent ennek rendeltek alá, a gazdaság rovására.

1953-ig, Sztálin haláláig tartott ez a politika. A magyar gazdaság az 1938-as év színvonalára süllyedt emiatt a politika miatt. 1938-ban fellendülő gazdálkodás ment végbe. A háború első éveiben az emberek jobban éltek, mint előtte.

1953-ban Nagy Imre először kapott jelentős politikai szerepet Magyarországon. A hétköznapi emberek számára ez nagyon nagy változást hozott. Enyhült a terror, visszafogták a fegyverkezést, sok ember jött ki a börtönből. Megszűnt az éhezés, az élelmiszerhiány.

Rákosinál, 1955-ben azonban visszazuhant a gazdaság korábbi állapotába.

1956 – forradalom: a szociológiai tudás erről meglehetősen csekély. Egyesek szerint a forradalom jellege baloldali szocialista, mások szerint inkább jobboldali arculata volt erős. A vita arról szólt, hogy a forradalom fő mozgatója Nagy Imre, vagy Mindszenthy volt-e. A kapitalizmust nem akarták restaurálni. A politikához többpártrendszert akartak bevezetni. A másik irányzat a kisgazdapárt politikájához tért volna vissza.

1956-ban nem jelent meg politikai erő egyik oldalon sem, akik azt mondták volna, hogy adják vissza a gyárakat a kapitalistáknak.

Munkástanács, közigazgatás kérdése – baloldali vonal. Ekkor Magyarországon anarchista eszmék is megjelentek. A történelemben csak nagyon ritkán volt ilyesmire példa. Az 1936-39-es spanyol polgárháború például ilyen volt. A társadalomban nem voltak uralmi gócok. Ezek az anarchista ideológiák annyiban igazolták magukat, hogy nem tört ki káosz, felfordulás.

A munkástanácsok létezési ideje nem volt elegendő ahhoz, hogy letesztelhessük az életképességét. A káosz megvolt eredetileg, még ha az anarchisták ezt nem is súlyosbították. Nagyon hamar betiltották őket.

Az 1956-os forradalom 2 szakasza:

w        November 4-ig terjedő időszak

w        A szovjet intervenciót követő időszak

Ekkor kezdtek el tevékenykedni az első munkástanácsok.

Kádár-rendszer: az első 7 évben még nem igazán volt Kádárizmus. Tovább élt az előző rendszer.

1968 volt az az év, amikor a párt rászánta magát a ’68-as gazdasági reform kidolgozására. Ettől kezdve kezdték el emlegetni nyugaton is a Kádárizmust. Ennek előjelei már ’56-ban is megjelentek, pl. megszüntették a padlássöprést stb. A terror kisebb volt, mint a Rákosi-rendszer idején. Származási alapon már embereket nem üldöztek. A terrort egy idő után abbahagyták. A lakosság számára érthetővé tették, hogy aki nem száll szembe a rendszerrel, az már velük van. Az embereknek felajánlotta a közömbösséget, engedte a magánéletet.

A magyar hadsereg ’56-ban a szovjet rendszer szemében lejáratta magát, mivel átállt a felkelők oldalára. Ettől kezdve Magyarországon fegyverkezési befektetés nem volt, összehasonlítva más országokkal.

Az ’56-’63 közötti időszakban is volt sztálinista fordulat: TSZ-esítés. A Kádár-rendszer ezt meg tudta tenni – a SZU és Kína közti ellentét ekkor tört ki (nemzetközi ok). Kolhozosítási program indult, többek között Magyarországon is.

1957-ben fellőtték az első Szputnyikot. Megmaradt a ’44 előtti állapot: ki új ember és ki nem? A Rákosi-rendszer nem volt képes kialakítani egy olyan társadalmi hierarchiát, amely végzett volna az előzővel. Semmiféle változást nem tudtak elérni, mivel az erőszaknak nem volt hatása, csak még erősebb lett az ellenállás. Az úri világból átöröklött magatartásokat, attitűdöket tovább használták. Az erőszak tehát majdhogynem bumeráng-hatást váltott ki.

A Kádár-rendszer ebben a tekintetben változást hozott. Az emberek kezdtek berendezkedni arra, hogy karriert csináljanak, beilleszkedjenek. A TSZ-ekbe mindenkinek be kellett lépni. Magyarországon azért tértek át a totalitárius diktatúráról az autoritárius diktatúrára, mert megijedtek a saját népüktől. 1945-ben nagy paraszt rétegek jutottak földhöz. Mikor be kellett lépniük a TSZ-be, munkacsökkentéssel válaszoltak. 1963-ban ebből következően élelmiszerhiány lépett fel, Amerikából kellett gabonát vásárolni. Ekkor rájött