A tudósítás

A tudósítás feldolgozott információ, amely annyiban különbözik a hírtől, hogy nem személytelen, hanem a tudósítást elkészítő újságíró a személyével hitelesíti. Alapja az információ, amelyet a hírszerkesztés szabályai szerint dolgoznak fel.

w        A tényközlő műfajcsaládhoz tartozik. Vannak benne szubjektív mozzanatok!

w        Eredetileg kurziváló jelentése volt: valakiről hírt adni, beszámolni

w        Az első tudósítások a kereskedőktől, kémektől származtak a korai sajtókban. Hírverseny – alapja a tudósítók versenye. A hírszolgáltatást a tudósítói munkával alapozták meg.

w        Tudósítás ugyanarról számol be, amiről egy hír, de kitér a miként-re is. A miért-re általában nem tér ki, erre a riport vállalkozik, de igazából a kommentár keresi a miértre a választ.

w        Információ és hír személytelen műfaj, a tudósító a helyszínen van, saját személyével hitelesíti az általa továbbított hírt, beszámolót.

w        A tényt saját élményeivel egészíti ki, a tudósításban benne van az újságíró jelenléte. – Nem tolakodhat előtérbe, nem veszélyeztetheti az objektivitást. Az újságírói jelenlét adja meg a hangulati és atmoszférikus elemeket. Az adat- és tényszerűségnek a hangulati és atmoszferikus elemekkel összhangban kell lennie.

w        A tudósításra ugyanazok a tájékoztatáspolitikai érvek jellemzőek, mint a hírre: gyors, pontos, hiteles.

w        A tudósítás nem tartalmazhat sem értékítéletet, sem minősítést és személyes véleményeket. Nem lehet vélemény és kommentár (tudósító személyisége).

w        A tudósítást el kell választani a kommentártól. Két tudósítás nem hasonlít egymásra, mert a tudósító személyisége eltérő.

w        Legnagyobb veszélyforrás a szubjektivitás.

A tudósító tárgyilagossága

Az általa feldolgozott eseményt a maga teljességében, valósághűen, az összes körülményt figyelembe véve, az összefüggésekre és a háttérre is figyelemmel a maga totalitásában dolgozza fel. Az összes elérhető forrást igénybe kell venni, meg kell jelölni, és az információkat ellenőrizni kell.

A tudósítói alapelvek

w        Olyan mértékű tárgyilagosságra kell törekedni, amely emberileg csak lehetséges.

w        Bár a tudósító érzelmileg érintett egy-egy ügyben, munkájában az érzelmeket félre kell tenni.

w        Személyes vélemény kifejtése TILOS.

w        Személyekkel, intézményekkel nem szabad pejoratív, sértő módon foglalkozni, kerülni kell az anonim vádakat.

w        Minden megtámadottnak joga van az azonnali válaszra.

w        Minden ügyet a lehető legtöbb oldalról kell bemutatni, de figyelemmel kell lenni arra, hogy ha mindenkit megszólaltatunk, akkor könnyen a felelősség alól bújunk ki. Vállalva a konfrontációt, a legmarkánsabb véleményt kell közölni.

A jó tudósító mindig fegyelmezett. Pontos és becsületes. A tudósító lojális közönségéhez és nem feltétlen lojális a hírek szereplőihez.

Nem lehet tekintettel lenni a forrás intézményi érdekeire. A tudósító felkészült, ez a hitelesség garanciája.

A felkészületlen újságíró nem lehet becsületes.

A hír és a tudósítás mindig a szerkesztőségé, a kommentárért mindig az írója vállalja a felelősséget.

Pszeudo, spontán, és eltervezett események

A spontán események a mindennapi életben maguktól, nem művi úton jönnek létre. A média rendszeresen beszámol róluk. Ilyenek a természeti jelenségek, valakinek a születése vagy halála, árleszállítások, országgyűlési választások, háborúk, stb. Minden esemény spontán, amely mindenképpen bekövetkezik, akkor is, ha a média nem érdeklődik utána.

Eltervezett események: Annak tudatában szervezik meg, hogy a média beszámol róla és eljuttatja az üzenetet a közvéleményhez, akiknek szánják.

A spontán és eltervezett események keveréke pl. a futballdöntő. A média át tudja alakítani a spontán eseményeket.

Pszeudo események: Miközben tudatos tervezőmunka eredménye, eközben spontán folyamatként próbálják beállítani. Egyes felmérések szerint a média által felmutatott események 90 %-a pszeudo esemény. A média nem tudna megélni ezek nélkül. Az intézményi kommunikátoroknak is erre van igénye, ezt nevezik PR munkának. A pszeudo események kapcsolatban vannak a közönséggel. A pszeudo esemény csak olyan esemény lehet, amely megfelel a közönség elvárásainak.

Önmagát beteljesítő jóslat: A közvéleményre építve a média olyan esemény bekövetkeztét jósolja, ami normális körülmények között nem történt volna meg valószínűleg. Pl. Az 1993-as Postabank válság

A médiaeseményeket kreálni kell. A média igényli a médiaszemélyiségeket és jelenségeket, ő gyártja vagy vesz részt ezek létrejöttében.

A pszeudo esemény már-már függetlenedik mind a médiától, mind a közvéleménytől.

Pl. Adott egy fotó, amin mosolyognak az emberek. Lehet, hogy igazából ki nem állhatják egymást. Csak azért mosolyognak, mert ezt várják el tőlük. Ha a fotót a média címlapon hozta le, akkor így pszeudo eseményt kreált belőle.

A pszeudo események hamar lelepleződnek és hiteltelenítik azt az intézményrendszert, amelyik „megrendeli” ezeket.

A pszeudo eseményeknél rendkívül fontos, hogy a tervezésnek magába kell foglalnia a megtévesztés szándékát, tehát spontánnak kell feltüntetni azt, ami megrendezett. A nem valóságos elemek nagyobb súllyal bírnak, mint a valóságosak. Pl. Megölték Fenyő Jánost. A napilap ezt így közli: „Megölték az alvilági kapcsolatairól híres sajtócézárt.” Alatta egy fotó, amin Fenyő és Kuncze Gábor látható… Egy fotó gyakran egészen mást sugall, mint amit valójában jelent. A pszeudo esemény gyakran kétértelműségen alapul.

Ifjabb Vancsik kábítószer ügyének nemhogy az apjához semmi köze, de a sajtónak még kevésbé van ehhez köze, mert ifj. Vancsik nem egy híres ember, csak egy híres ember fia.

Szuper pszeudo esemény: A megtervezett és kivitelezett eseménynek semmi köze sincs a valósághoz, létrejötte kiagyalt, megtervezett és művi úton valóra váltott. Gyakran a médiát eszköznek használják fel valamilyen cél érdekében. Gyakran reklámcélú. Vannak, akik kikényszerítik, hogy foglalkozzanak vele. Sokszor a megjelenítendő cél és a kiváltott hatás nem esik egybe.

A pszeudo esemény jellemzői:

w        Eltervezettnek kell lennie, általában azzal a céllal hozzák létre, hogy a média beszámoljon róla, megörökítsék.

w        Szükséges, hogy a nyilvánosságot érintő vonatkozásai legyenek.

w        Magába foglalja a megtévesztés szándékát: spontánnak tünteti fel azt, ami megrendezett.

w        Több benne a nem valós, mint a valós elem.

w        A pszeudo esemény akkor sikeres, ha a kiagyalói szerint ez kellően kétértelmű és gyakran magába foglalja azt a szándékot, hogy önmagát beteljesítő jóslattá váljon.

Az interjú

Az interjú a magyar nyomtatott média legkedveltebb műfaja, miközben az angolszász újságírásban egyre jobban visszaszorul és csak mint munkamódszer van jelen.

Az elektronikus médiában őrzi a helyét, mert a hitelesség megköveteli, hogy miközben idézünk valakit, közben megmutassunk és hangját is felidézzük.

Meginterjúvolni valakit annyit jelent, mint felkínálni neki a lehetőséget a megszólalásra.

Az interjút szinte kizárólag kérik. Ez gesztus a közszereplő iránt. Akkor indokolt, ha a közvélemény kíváncsi az interjúadó véleményére. Az interjú nem csak a közönségnek, a médiának is fontos. Az interjú célja, hogy nyilvánosságra hozza az interjúalany álláspontját, eljuttassa az üzenetét a közönséghez. A közszereplés leggyakoribb formája, hogy valaki interjút ad.

A politikusoknál kialakult technikája van, hogyan kényszeríthetik ki a közszereplés lehetőségét. Van, mikor a politikus azt hangoztatja, hogy ő nem ad sohasem interjút. Ezek után természetes, hogy mindenki őt akarja meginterjúvolni. A másik módszer a kiszivárogtatás. Kétértelmű, de meglepő információt juttat el a sajtóhoz, arra számítva, hogy az újságíró majd utánajár. Ha megkérdezik, ilyenkor vagy cáfolja, vagy megerősíti az információt.

Umberto Eco szerint az interjúban érhető tetten a sajtó és a politika szembenállása. A média és a politikusok összejátszanak, gerjesztik a nyilatkozatháborút. Az olvasó elveszti a fonalat.

A közszereplők egyre jobban elsajátítják az interjúadást, tréningeken megtanulnak válaszolni. Egyre kevésbé történik spontán módon. A szöveget a PR munkatársak írják meg. A közszereplés előtt a vázlatot odaadják a sajtónak.

Paradoxon: az interjú eredetileg két ember magánbeszélgetését jelenti, de a közönség mindig jelen van. Az újságíró a közönség megbízásából érdeklődik.

Az interjú egyik legnépszerűbb műfaja a Talk show. Itt az interjú alanyát arra kényszerítik, hogy olyasmiről is beszéljen, amiről egyébként nem is akar, kevésbé ismert oldalát mutassa, és túllicitálja az előtte és utána jövőket és a kérdezőt. Manapság a szórakoztatáshoz kapcsolódik. Nem kifejezetten őszinte műfaj. Nem összetéveszthető a mélyinterjúval!

Az interjú speciális válfaja a sajtótájékoztató. A szocializmusban ez protokoll eseménynek számított, valódi kérdések feltevésére nem volt lehetőség. Volt, ahol előre kiosztották a kérdéseket. A sajtótájékoztató a kötelező információszolgáltatás színhelye! Funkcióját tekintve a sajtótájékoztató leggyakrabban az információszolgáltatásra kötelezett szervezetek és személyek által szervezett fórum, melyre a média munkatársait hívják meg, hogy segítségükkel informálják a közvéleményt.

A sajtótájékoztató lehet:

w        Rendkívüli (Ha valamilyen váratlan eseményhez kötődik)

w        Periodikus (Ha rendszeresen történik)

Csak akkor érdemes sajtótájékoztatót tartani, ha olyan információkat hozunk nyilvánosságra, amit nem lehet exkluzív, kizárólagos módon átadni. Szervezett információcsere, alku jellege van. A politikusok törekszenek exkluzív interjúra és cserébe ellenszolgáltatást várnak.

Az interjú nem régi műfaj. 1836-ban James Gordon Bennet skót származású amerikai újságíró írta az első interjút egy prostituált meggyilkolásáról. Áttörést jelentett, mert addig csak a tudósítás és a hír uralkodott. Bennet megkereste az ügy minden résztvevőjét és publikálta a párbeszédeket. A szokatlan stílusú, kérdés-felelet formában publikált írásait nevezhetjük a műfajelmélet szempontjából első interjúinak. Magyarországon Pollack készítette az első interjút Deákkal.

Eredetileg „Interwiew”-nak írják. Az angol szó jelentése: találkozni, valamilyen célból megbeszélést folytatni. Sokszor a megidézni, kikérdezni, kihallgatni szavak adják vissza a legjobban az interjú funkcióját.

Az újságírás alapműfaja az interjú, de jelent egyfajta munkamódszert is. Minden médium felhasználja az interjút, mint műfajt. A munkamódszer azt jelenti, hogy a riporter interjú keretében gyűjt információt.

Az interjú gyakran átalakul. Ha kihagyják belőle a kérdéseket, tudósítást, nyilatkozatot lehet írni belőle. Az interjúban benne van a kérdező és a válaszoló személyisége. A leghitelesebb műfaj, manipulációra, torzításra itt van a legkevésbé mód. Gyakran művészi élményt jelent. Az ókori filozófusok párbeszédben írták meg műveiket.

Alapvető kérdés: Mi a szerepe a riporternek? Régen mikrofonállvány szerepe volt, minimális mozgástérrel. Gyakran ma sem egyenrangú partner.

Az interjúalany vagy önmagát, vagy egy szervezetet, intézményt képvisel. Célja információkat szolgáltatni valamilyen ügyről. Az igazi főszereplő az interjúalany, az ügy gazdája. Ő ért ahhoz, amiről szó van. Mivel szűk területről beszél, a riporter nem lehet elég felkészült, szakmailag nem lehetnek egyenrangú partnerek, de a kérdezőnek törekednie kell arra, hogy legalább az alapfogalmakkal tisztában legyen és az alapvető kérdéseket feltegye.

Az interjú két ember beszélgetése azzal a céllal, hogy a közönség részben információkhoz jusson, részben beavatottja legyen egy olyan párbeszédnek, mely számára művészi élményt nyújt.

Az interjú típusai

w        Információszerző alapinterjú: Az interjúalany hírforrásként szerepel, az újságíró tőle szerzi az információkat az adott ügy kapcsán. A hír alapkérdéseire válaszol. Döntő a hírérték. A kérdező háttérben marad, szerepe az alapkérdések feltevésére korlátozódik. Gyakran kihagyják a kérdéseket, és a válaszokból írják meg a hírt, tudósítást.

w        Krónika vagy híradó típusú interjú: Egységes logika alapján kell, hogy felépüljön, kerek egészet, zárt történetet kell alkotniuk. A rádióban és a televízióban találhatók ilyen interjúk.

w        Álinterjú: Az információszerző alapinterjú ellentéte. Tipikus esete Orbán Viktor szerdánkénti interjúja a Magyar Rádióban. Majdhogynem pszeudo esemény jellegű. A politikusok sajtószakértői megállapítják, hogy mi az üzenet. Ezt fogalmazzák meg a politikusok időről időre. Az újságírónak megmondják, hogy mire kell rákérdezni.

Az előre megírt kérdésekhez nem jó ragaszkodni, mert hajlamos lesz az újságíró álinterjút készíteni. Az a jó, ha a kérdések kapcsolódnak az előző kérdésre adott válaszhoz. Fejben el kell készíteni az interjú vázlatát.

Tisztázni kell:

w        Mit akarok tudni

w        Honnan hova akarok eljutni

w        Mely alapkérdések viszik előre az interjút

A kérdéseket ne áruljuk el előre. A témát eláruljuk, de a kérdéseket soha. Kivéve az első kérdést, hogy az interjúalanynak legyen ideje felkészülni.

Magazin típusú interjú: Túlterjeszkedik az információszerző alapinterjú terjedelmén. Rádióban, TV-ben 10-12 perc terjedelmű is lehet, az újságokban oldalszámtól függően 10-12 oldal is lehet. Előtérbe kerül az interjúalany személye. Az alapinformációkon túl a személyes logikának és az összefüggéseknek is szerepük van. A cél, hogy a riporter a lehető legtöbb információhoz jusson. Az interjú alanyát szembesíteni kell ismert összefüggésekkel és tényekkel. Nem csak a közvélemény által elvárt kérdéseket kell feltenni, tisztázni kell az ellenvéleményeket is, hogy ezekhez milyen a viszonya. Nagyon pontosan fel kell készülni. Fontos a téma exponálása az interjú elején: tisztázzuk, mire várunk válaszokat (Expozíció). A magazin típusú interjú eseményhez, hírhez kötődik, bármilyen témája lehet.

A kérdésekbe bele kell foglalni a legvitatottabb álláspontokat. A beszélgetés közben hasznos lehet, ha a negyedik-ötödik perc környékén a riporter összefoglalja, megismétli az interjúalany legfontosabb megállapításait. Így az ellentmondásokra is fel lehet hívni a figyelmet. A közönség ezáltal jobban megérti, hogy miről van szó. Amit az interjúalany nem mer megfogalmazni, a riporter kimondja helyette. Az interjúalany igennel vagy nemmel válaszolhat rá. Ehhez felkészültség és bátorság kell.

Nagyinterjú: Két fajtája van:

w        Tematikus nagyinterjú: A témához kötődik, annak körbejárása, kifejtése, taglalása a cél. A rádióban önálló műsort jelent, időtartama 30-40 perc, sőt 1 óra is lehet. A nyomtatott sajtóban egyre kevésbé van jelen. A szépirodalmi folyóiratokban található leginkább. A témáról bővebben lehet beszélni, alaposabban körbe lehet járni. Olyan szakújságírók készítik a tematikus nagyinterjút, akik otthonosan mozognak az adott témában. Pl. Visinger István ért a filmekhez, ő készítette az interjút Szabó Istvánnal a Napfény ízéről. A magazintípusú interjúhoz képest előtérbe kerül az interjúalany. Nem illik eltérni a témától. A riporternek az a dolga, hogy jó kérdésekkel segítségére legyen az interjúalanynak. Fontos a szerkesztés, hogy hitelesen adja vissza az interjúalany szavait.

w        Életútinterjú vagy mélyinterjú: A téma maga a főszereplő. Az ő személye, élete a lényeg. Ezek az interjúk ma már a Talk-showk kellékei. Miközben az a cél, hogy teljességében mutassuk be az interjúalanyt, nem szabad elvesznünk a részletekben. A rossz interjúalany ott kezdi, ahol született. A jó életútinterjú titka, hogy tudom, hogy egy ember személyisége feltárhatatlan a maga teljességében ilyen keretek között, ezért trükköket kel bevetni. Rá kell érezni, hogy hol van az a pont, ahol fel lehet tárni az interjúalany személyiségét. Mélyinterjú esetében a két beszélgetőtárs együttműködésének eredményeként dől el, hogy milyen irányba halad a beszélgetés. A riporter gerjesztője, katalizátora a beszélgetésnek, célja, hogy végigvigye az interjúalanyt a beszélgetésen, segítsen neki, hogy a legjobb formáját hozza, a legtöbbet és a legőszintébben beszéljen önmagáról.

Az interjúkészítés technikája

Az információszerző alapinterjú készítése a legegyszerűbb, mert az interjúalany kötelezett az információszolgáltatásra, hivatásszerűen működik közre. A hivatalos szervek a közérdekű adatokat kötelesek kiadni. A riporter dolga, hogy felkészüljön. Mindig tisztázni kell, hogy meddig terjed az interjúalany kompetenciája az ügyben. A szerkesztőnek először tisztázni kell az interjú terjedelmét és a feldolgozás módját. A krónika típusú hírműsoroknál 30-40, ma. 90 mp. a terjedelem. A legfontosabb információk kerülnek be.

Az interjút készítő riporternek tájékoztatási kötelezettsége van az interjú készítése előtt:

w        Bemutatkozunk és megmondjuk, hogy melyik médiumot képviseljük. (Ajánlatos még a gyakornokoknak is névjegyet csináltatni és a találkozásnál odaadni, hátha legközelebb, ha az illető nyilatkozni szeretne, nekünk szól.)

w        Közöljük, hogy melyik műsorba vagy rovatba szánjuk az interjút.

w        Elmondjuk, mennyi lesz a terjedelme.

w        Közöljük, hogy mikor jelenik meg, melyik számban vagy műsorban

w        Megmondjuk, hogy milyen környezetben jelenik meg: önállóan, blokkban, illusztrációban, válaszként, montázsként vagy tematikus összeállításként lesz megszerkesztve.

w        Tájékoztatjuk az interjúalanyt, hogy szerkesztve, illetve rádióban vagy TV-ben vágva, montírozva lesz az anyag.

w        El kell mondani, hogy milyen témában kérdezzük és milyen választ várunk.

w        Közölni kel, hogy joga van a kész anyagot megtekinteni, megismerni.

Szerkesztés: Az az újságírói folyamat, melynek során a nyersanyag elnyeri végleges formáját. Az újságíró eldönti, hogy végső formában miről szól az anyag: mi a gerince, témája. Az újságíró a szerkesztő kérését figyelembe véve szerkeszti meg az anyagot.

Vágás, montírozás: Az a technikai eljárás, melynek során a különböző hanghordozókon kiemeljük a lényeges részeket és a szerkesztés során kialakított sorrendben tesszük egymás mellé.

A szerkesztés első legfontosabb mozzanata, hogy a készítés közben fejben szerkesztem az anyagot és ehhez idomítva teszem fel a kérdéseket. Az interjú gerincét a kérdések adják. Ez a módszer nagyon nehéz!

Havas Henrik módszere: (Nem vizsgatéma!)

Adott az anyag és a terjedelem. Az a profi, akinél a hasznos anyag aránya sokkal nagyobb, mint a nem hasznosé. Ha 8 percre van szükség, akkor nem veszek fel 12 percnél többet. El kell dönteni, hogy mi az a központi mozzanat, ami köré csoportosítok. A kérdésekből kell kiindulni és nem a válaszokból. El kell dönteni, miről szól az anyag. Ki kell emelni a fontos kérdéseket és ezeket is le lehet rövidíteni. Ha van 8 percem, kiválasztom azt a 10 kérdést, aminek mindenképpen benne kell lennie az interjúban. Ezután meg kell keresni az elejét és a végét. Már az interjú készítése közben figyelni kell, és addig kell beszélgetni, míg nem hangzik el egy jó végszó. A kérdésekhez végül hozzá kell tenni a válaszokat.

Az interjú kezelése:

A legfontosabb kérdés: Ki rendelkezik az interjúval, az interjúalany, a riporter, vagy a megrendelő szerkesztőség? Alapvetően az interjú felett a riporter együtt rendelkezik a megrendelő szerkesztőséggel. A szerkesztő stiláris változtatásokat az újságíró engedélye nélkül is végezhet, de lényegi változtatásokat nem. Ha a szerkesztő nem enged és megcsonkítja az anyagot, az újságíró etikai döntése, hogy ott marad-e a szerkesztőségben.

Az interjúalany visszavonhatja az interjút, ha:

w        Elenyészett a cél, elvesztette az ügy aktualitását, már nem időszerű

w        Az interjúalany lényeges és fontos kérdésekben tévedett és ezt már nem lehet korrigálni

w        A vágás és szerkesztés során az interjú oly mértékben deformálódott, hogy már nem tükrözi az interjú alanyának valódi véleményét. Ebből van a legtöbb vita, általában az utólagos megtekintés során. Ha a szerkesztő így is leközli, ő a felelős. Átlagos szituációkban nem kell felajánlani az utólagos megtekintést.

Felkészülés az interjúra

Adatok, tények, információk, kézikönyv, archívum, az interjúalany régi nyilatkozatai, szakemberek, (mélyinterjúnál) ismerősök alapján fel kell készülni a témából. Ezek alapján fejben készül egy vázlat. Maximum az első kérdést fogalmazzuk meg.

Fontos, hogy személyesen vegyük fel a kapcsolatot az interjú alanyával. Tudatosítsuk vele, hogy az interjú készítése közös érdek. Nem szívességet kérünk, hanem felelősséget kínálunk. Segítsük az interjúalanyt, de ne a kérdések ismertetésével, hanem legyünk nyitottak és határozottak, nyerjük el a beszélgetőpartner bizalmát. A riporter legyen kitartó, akár makacs, de ez nem jelenthet zaklatást. Az udvariasság kötelező, de alázatra nincs szükség.

Az interjúkészítés előtt tisztázzuk, hogy a közvéleményt képviseljük. A saját élmények felhasználása nem jelenthet privatizálást, tehát hogy a saját tapasztalatot és érzelmet a közvélemény sajátjaként állítja be. A riporter hanghordozása legyen nyugodt, az indulat nagyon ritkán helyénvaló. Mindig figyelembe kell venni az interjúalany lelkiállapotát. A riporter magatartása nem sugallhat értékítéletet. A magántitkokat tiszteletben kell tartani.

Az interjú készítésének körülményei

Az információszerző alapinterjú helyszíne, környezete a témához kapcsolódik. A téma és a helyszín legyen összhangban. A szakmai közeg erősíti a néző bizalmát, a műsor hitelességét. Az élő adás mindig hitelesebb, eleve feszültséget kelt, nyomatékot ad a téma súlyának. Ezt nem lehet visszavonni, egyszeri és megismételhetetlen, ezért nagy a felelősség. A stúdiófelvételnél tisztázni kell, hogy mennyi időt vesz igénybe.

Fontos az interjú alanyával való első találkozás. Érdemes megkérdezni, mit gondol, hátha új információt szerzünk. Az előzetes beszélgetésnél nagyon óvatosan kell eljárni. Ne menjünk bele a témába, ne engedjük, hogy mindent elmondjon.

Vitray Tamás bevezette az előinterjút. Előnye: le lehet modellezni, hogy mi fontos és mi kevésbé fontos.

A riporter a neki ellenszenves interjúalannyal szemben is köteles lojálisnak és segítőkésznek mutatkozni. Ha kell, gesztussal és mimikával is biztosítsuk segítőkészségünkről, hogy számíthat ránk, ha bajba kerül. A hasznos és felesleges anyag aránya rendkívül fontos. Tiszteletlenség feleslegesen hosszú anyagot felvenni. Nyomtatott sajtó esetén mindig figyelmeztetni kell, hogy az élőbeszéd esetlegességeit ki kell küszöbölni.

Vitray Tamás: „A riporter magatartása mindig minden helyzetben, munkájának minden szakaszában legyen azonos általános emberi magatartásával.”

Az interjú hangulata

A hangulatot a beszélgetőtársak együtt alakítják ki, de az alaphangot a riporter adja meg kíváncsiságával. Nem kezelhetjük tárgyként, a téma mellett az interjúalany iránt is érdeklődjünk. A jó riporter magabiztos, rendelkezik a megfelelő ismeretekkel.

Az interjúkészítés módszerei

Minden riporternek ki kell alakítani a neki legmegfelelőbb munkamódszert. A diktafon használata rendkívül fontos, mert így tudjuk a leghitelesebben visszaadni az interjúalanyt. A fontos interjúkat archiválják. A jegyzetelés akkor is fontos, ha diktafont használunk. A szituációt, környezetet, gesztusokat előre megszerkeszthetjük. Kulcsszavakat felírhatunk.

A riporter személyisége

A riporteri magatartást tudatosan kell kialakítani, hitelesnek kell lenni. A kamera leleplezheti a hamisságot. Nem mutathat érdeklődést, aki a mindennapi életben fásult. A riporter nem mutassa magát okosabbnak, mint amilyen. Nyegleséggel nem lehet pótolni a tárgyi tudást. A túlságosan felkészült riporter viszont könnyen kelthet zavart. Nehéz lebeszélni az interjú alanyát arról, hogy a saját forgatókönyvét elmondja. Lehetséges, de nem javasolt az interjú lepróbálása. A próba legfeljebb arra szolgálhat, hogy az interjúalany megismerje a feltételeket, ne érezze idegenül magát. Ha ezt kéri, tegyünk neki szívességet. Egy igényes interjú feltételezi, hogy a riportszituációt az operatőrrel, a rendezővel és a világosítóval előre tisztázzuk.