PR ismeretek
borsó 2005.09.20. 22:40
PR ismeretek
A két félévnyi anyag előadás +szeminárium +gyakorlat keveréke lesz. Ezen órák látogatása a magántanulói státuszt kérők számára ne kötelező, a többieknek viszont 2 darab hiányzás engedélyezett. Aki túllépi ezt a határt, az már nem jöhet vizsgázni, csak az első UV-n vehet először részt.
Ennek az órának az is lesz a tananyaga, hogy megtanuljunk pozitívan hazudni. Félévkor vizsga lesz, szóbeli. 15-20 tételre kell számítanunk. A vizsgára csak úgy menjünk be, hogy 2 percig folyamatosan tudjunk beszélni a tételek mindegyikéről.
Ennyi a vizsgáról és az óráról, most vágjunk bele.
A belső PR-nek nagyon fontos szerepe van. Elégedett alkalmazott nélkül nincs elégedett vevő. A testbeszéd sokat mond a cégről is.
PR(Public Relations): egy szervezet kommunikációjának szervezése MPRSZ 1993 rendes évi közgyűlése elfogadta.
Mit értünk szervezet fogalma alatt?
Természet és jogi személyt (intézmény, vállalat, bt, kft, BANK, szövetkezet, szakszervezet, politikai párt, testület, egyesület, alapítvány, stb. magánszemély).
PR-je bármely természetes és jogi személynek lehet.
Szervezetnek azokat a rendszereket tekintik, amelyek a következő feltételeknek megfelelnek:
- Tudatos célokkal rendelkeznek
- Elismert vezetés legitim hatalomgyakorlás jellemzi
- Kialakult a munkamegosztás, körülírtak a hatáskörök és a felelősségi határok
- Együttműködés valósul meg a szervezet tagjai és a szervezeti egységek között, ez a koordináció
- Rendszerkapcsolatnak kell lenni a szervezeti egységek és a működési folyamatok között (szervezeti sémák és folyamat szabályok, ezek a kapcsolatok teszik a szervezetet rendszerré)
Az attitűdök borzasztó fontosak, meghatározzák a döntések irányát. Résreklámozás, a meddőszórásra vigyázni kell. Nem reklámoznak egy rétegnek és azon belül egy kisebb rétegnek, inkább csak olyan helyekre mennek, ahol tudják, hogy emberükre találhatnak (limuzin kölcsönző és az esküvői szalon)
Célorientáltan kell dolgozni. Egy kommunikációs stratégiát kell kitalálni. A PR tevékenység a verseny eszköze. Differenciálással versenyeznek, nem árversennyel.
Befolyásolás törvényei:
- Cseretörvény: próbálj meg 110%-os empátiával lenni a másik iránt. Bújj bele az agyába és az érzelmeibe, próbáld kitalálni hogy hogy fog reagálni. Ismerd meg!
- Tetszési törvénye: úgy szólalj meg, hogy a másiknak is tetszen. Kutatni kell. Három nagy célfelismerési tev.: szociális, demográfiai, pszichológiai
- Demonstráció törvénye: alátámasztod+ demonstrálod
- Hitelesség törvénye: soha ne felejtsd el, hogy ha mindhármat jól csináltad, akkor a meggyőzött követni fog Téged. Ne legyen az, mint a közkeletű szólás, miszerint: „Bort iszik, vizet prédikál.”
Már a rómaiak(Brian életében csak Lómaiak, lómaiak-ként említveJ ) is befolyásoltál az embereket, fontos volt a nép szava, de úgy ahogyan ők szerették volna. Kegyenceket tartottak, hogy meg tudják, mit akar a nép.
Az egyiptomiak is hasonlóan szemfülesek voltak. PiakHotep volt az egyik egyiptomi fáraó szóvivője. Megfogalmazta a befolyásolás alapszabályait: „Szükség van az őszinte és tényeken alapuló kommunikációra és az annak megfelelő beszédre, ahogyan kommunikálunk.
A szofisták már egészen mást fogalmaztak meg. Leghíresebb szofista Protagorasz volt, aki a vitatkozás a vitáért elveket vallotta. Fontos volt számára az érvelés technika.
Kr.e. 480-411: az első tankönyv a meggyőzésről. „Minden éremnek két oldala van”
„Minden más dolog mértékegysége az ember!” Nincs abszolút igazság és bizonyosság, az egyetlen mérce az emberé, de az mindig vitatható.
Kr.e III. század Szókratész kora. Teljesen ellenkező elveket vallott, mint a szofisták, Ő úgy gondolta a kommunikációnak igazságon kell alapulnia.
Kr.e. 427-347 Platón hitt az abszolút tudásban. A dialógust, mint kommunikációs módszert létrehozta. A kérdező fejti ki a nézeteit, a válaszoló egyet érthet, avagy nem. Saját véleménye nem lehetett a dologról.
Három szerkezeti elem:
- Célkitűzés
- Alaptétel rögzítése
- Bizonyítás (út a célig)
|