Sajtóműfajok elmélete

Bevezetés

w        Újságírás – korszerű média

w        Újságírók – a média területén dolgozó szakemberek

Klasszikus értelemben vett újságíró régen az volt, aki papírt, tollat – és később írógépet használt a munkájához. Ma egész más. Ma önálló szakmát művelő újságírónak számítanak a hírszerkesztők, tudósítók, olvasószerkesztők, műsorvezetők, publicisták stb. Megjelentek a szakújságírók – pl. gazdasági, kulturális, sport, külpolitika stb.

Paradoxon: miközben felértékelődik a klasszikus újságírók szerepe, egyre több igény van szakújságírókra (a legtöbb pénzt ők keresik). Ennek oka, hogy miközben az iparszerű hírtermelés tömegesen igényli a futószalagon képzett, egy-egy részterületre felkészített szakembert, rohamosan felértékelődik a tehetség, az öröklött képesség, az a titokzatos „valami”, ami csak a kivételezettek – Oriana Fallacci (olasz), Günther Wallraf (német), Truman Capote (amerikai), Normal Mailer (amerikai), Richard Capuscinski (lengyel) – kaptak Istentől.

Napjaink sztárjai a tényfeltáró újságírók. Pl. Bernstein és Woodward, akik nem írásművészetükkel, személyiségük varázsával lettek híresek, hanem azzal, hogy a Watergate ügy kapcsán távozásra késztették Richard Nixont.

Napjaink újságírása túllépett a szűken vett tájékoztatáson és szórakoztatáson. A Watergate ügy óta a 3. Funkció: a szolgálat. A fő kérdés: A hatalom kinek a szolgálatában tevékenykedik?

Richard Nixonnak nem azért kellett távoznia, mert tudtával betörtek a sajtóosztályra és bűncselekményt követett el, hanem mert be tudták bizonyítani, hogy hazudott. – Ez az amerikai íratlan szabályok szerint hiba.

A média ma már rendelkezik azzal a hatalommal, hogy politikusokat buktasson meg.

A modern média alapkérdései: Miben áll a média hatalma, 4. hatalmi ág-e a média?

4. hatalmi ág-e a média?

A francia felvilágosodás óta a demokrácia alapkérdése az, hogy ki vagy mi képes megakadályozni a korlátlan hatalom kiteljesedését, létezik-e garancia az önkényuralom kizárására.

Montesquieu – kidolgozta a hatalom megosztásának elméletét. Szerinte alapvető a hatalmi ágak szétválasztása, a kölcsönös függőség, ellenőrzés, valamint az ellensúly és a fék beépítése a kormányzati mechanizmusba.

Korunkban a legfontosabb ellensúly és fék a média, amely képes eljátszani a modern társadalomban az ellenőr szerepét is.

A média napjainkban nem csak felnőtt a klasszikus hatalmi ágak mellék, de át is vállalt azok feladataiból.

A média sajátosságai a klasszikus hatalmakkal szemben:

1.    hatalmi ág: Törvényhozó hatalom / Parlament

A törvényhozói hatalom jogszabályokat alkot. Ezek magatartási szabályok. Pl. piros lámpánál meg kell állni, kábítószert venni tilos. A magatartási szabályok a mindennapi társadalmi együttműködés alapjai. A törvényhozói hatalom a magatartási szabályokon keresztül befolyásolja az élet minden területét.

Van-e ilyen hatalma a médiának? Igen. A korszerű média a legtermészetesebb módon befolyásolja magatartási szokásainkat.

2.      Hatalmi ág: bírói hatalom

A bírói hatalom egy ellenőri feladatot lát el. A törvényhozó hatalom megalkotta a szabályokat ® ezeket elvont definíciókban megtalálhatjuk a polgári törvénykönyvekben. Ha nem tartottad be a jogszabályt, akkor büntetés következik. Leírja, milyen a jogszabály. Rendelkező és szankcionáló része is van. Pl. lopás és rablás között az a különbség, hogy a rablás erőszakos eltulajdonítás. A jogszabályban leírt elvont magatartási formát összehasonlítja a bírói hatalom a hétköznapi, normális magatartási formákkal. Ha nem egyezik ® szankcionál.

Pl. Czeizel-ügy (gyerekeket pénzért Amerikába) esetén az újságírók megvizsgálták az ügyet.

Az újságírók nyomoznak (mint a rendőrök), elvont magatartási formákat vizsgálnak, összehasonlítják a normál magatartási formával (bírói hatalom) és ítéletet is hoznak!

Amikor a média eljátsza a bírói hatalmat, túlterjeszkedik a bírói hatalom határain, és olyan morális-etikai elvárásokat támaszt a természetes a jogi személyekkel szemben, amit a bírói hatalom sosem tenne. Így a médiának nagyobb a hatalma, mint a bírói hatalomnak. Jogon túli eszközöket használ.

3.      Hatalmi ág: Végrehajtói hatalom (Kormány, önkormányzatok)

A végrehajtói hatalom feladata, hogy végrehajtsa és kikényszerítse a jogszabályban leírtakat, működtesse az intézményrendszereket.

Pl. Taxisblokád: Az Antall-kormány idején a benzináremelés sztrájkot idézett elő. Polgári engedetlenségi mozgalom volt, tudatos. A társadalom szemben állt a jogszabályokkal. Patthelyzet volt, egyik fél sem engedett. A TV előtt megjelentek a két fél képviselői és az összekötők. A kamerák előtt, érezve a társadalom sürgetését, kénytelenek voltak kiegyezni. A taxisblokád idején a végrehajtó hatalom és a lakosság közti közvetítő a média volt.

A média a nyilvánosság erejével képes komoly társadalmi konfliktusokat kezelni.

Pl.: 1998-ban a 13 éves kislány abortusz-ügye is ilyen volt. Ha nincs média, nem tudták volna az abortuszt végrehajtani.

A médiának formális értelemben nincs szankcionáló és kényszerítő ereje. Valami mással rendelkezik. Közjogi értelemben semmiképpen sem önálló hatalmi ág, hisz nem rendelkezik jogi felhatalmazással, sem kényszerítő apparátussal, sem szankciós lehetőséggel. Hatalmi jellege abban áll, hogy befolyásolni képes magatartásunkat és rendelkezik azzal a képességgel, hogy morális és etikai nyomást gyakorolva képes felemelni vagy sárba taposni egyes személyeket vagy intézményeket, sőt eszmerendszereket is.

Ezen túlmenően fontos feladata, hogy ellenőrzi a három klasszikus hatalmi ágat.

A modern média a Montesquieu-i elvek alapján lépett fel 4. hatalmi ágként.

A média szerepe és funkciója

A média képes visszaélni a hatalmával. A médián rengeteg múlik: pénz, hatalom, választási siker, stb.

Milan Kundera (Párizsban élő cseh származású író, ma már franciául írja esszéregényeit) szerint a média hatalma abban áll, hogy az újságírónak jogában áll megkérdezni: „Feleljen egyértelműen: Igen vagy nem?” Az igen és nem között óriási a mezsgye.

Kundera szerint Mózes nem véletlenül hagyta ki a 10 parancsolatból a „Ne hazudj” pontot: „Aki azt mondja, hogy „Ne hazudj”, annak előtte azt kellene mondania, hogy „Válaszolj”, pedig Isten senkit nem jogosított fel a válaszadásra.”

Pl. Clinton-Lewinsky botrány – Kinek van joga számon kérni valakinek a magánügyeit (mert a szexuális élet magánügy)? Senkinek! A média mégis elérte, hogy Clinton a nyilvánosság előtt nyilatkozzon szexuális szokásairól.

Egy bíró nem tehette volna fel ezt a kérdést.

Két olyan foglalkozás van, amelynek művelői közmegegyezés szerint „mindennel jogosan foglalkoznak, a világ összes jelenségét joguk van megítélni”: ez az újságíró és a politikus.

A média / újságírás ma már nem elégszik meg a puszta tájékoztatással, de hozzá akar járulni az eredményekhez, részt akar venni a folyamatokban, rendelkezik az aktív közreműködéshez szükséges eszközökkel.

Konrád György: A modern média funkciójáról

Korunk embere áhítozik olyan tekintélyekre, akik – miközben hasonlítanak ránk, képesek a világot megmagyarázni, tanácsot adni. Pl. ilyen képességekkel megáldott emberek voltak a nagy tanítók: Buddha, Konfucius, Krisztus, Marx, Mohamed.

Szükségünk van tekintélyekre, mert ha ők nincsenek, kártyaolvasókból és horoszkóp-automatákból tudnánk meg, hogy mi vár ránk.

Korunk tekintélye a média. Az ezredvég bonyolult világában az átlagembernek az eligazodáshoz segítségre van szüksége. Kultúránként változott, hogy kinek a segítségére számított. Az Antikvitástól a Reneszánszig a tudóstól várták a világ magyarázatát. A modern kor a tudomány helyett a médiára testálja ezt a feladatot.

Max Weber: A tudomány már képtelen a mesterséges absztrakciók világán túl terjeszkedni.

Walther Lippmann modellje

A XX. század nélkülözi a modern kor polihisztorait. Lippmann a század utolsó polihisztora. Politológus, publicista, újságíró.

Modern korunk elérhetetlen, átláthatatlan és elgondolhatatlan – mondta Lippmann.

w        A tömegkommunikáció, globalizáció annyi problémát vet fel, hogy nincs mód empirikusan szemlélődni ® elérhetetlen.

w        Az újságíró ezt a fontos hiányt próbálja meg pótolni. Nem láthatunk a dolgok mélyére. ® láthatatlan.

w        Az elgondolhatatlan a szintézisre vonatkozik. Nem lehet egységes világképet alkotni, mert nagyon nehéz.

Lippmann modelljében korunk embere nem a való világ közvetlen és biztos ismerete, hanem a maga alkotta, vagy másoktól átvett képek alapján viselkedik (hamis kép, amit létrehozunk).

Sok olyan társadalmi problémáról van fogalmunk, amit a médiából ismerünk, de nem közvetlenül tapasztaljuk. Kitágult a világ, közel került hozzánk és ettől borzasztóan bonyolulttá válik.

Fejünkben egy többé-kevésbé valóságos kép áll össze a világról és cselekedeteinket ezek a képek határozzák meg.

Döntő kérdés: Milyen módon, mely csatornákon jutnak el a külvilág információi az emberhez. Mindig van közvetítő közeg. Ez kortól függetlenül a művészet, a mai korban a média.

Goethe: „Minden irodalmi tevékenység kezdete és vége az engem körülvevő világ visszaadása a belső világomon keresztül.”

A mai újságírók juttatják élményhez a népet. Tömegesség vált az élménygyártás, ami rengeteg veszélyt hordoz magában!

Lippmann szerint tárolt képekkel, prekoncepciókkal, előítéletekkel, indítékokkal és érdekekkel operálunk, hogy megfejtsük a külvilágból érkező üzeneteket. Ezek az interpretációk (értelmezés, magyarázat) és gondolati extrapolációk (múltbéli adatok alapján egy jövőbeli időponthoz tartozó valószínűségi változó értékének becslése) mintákká vagy sztereotípiákká állnak össze. Ezek a sztereotípiák azok, amelyek meghatározzák az emberi cselekvést.

A sztereotípia eredetileg nyomdai klisét jelentett. Lippmann szerint az emberi gondolatokat szintén öntőmintákba öntik az emberek külvilágról alkotott képével. Az emberi agy azután előhívja és reprodukálja az eszméket és az öntőmintáknak megfelelően reagál a külvilág ingereire.

Public opinion (közvélemény) c. munkájában Lippmann leír egy esetet:

1914. Egy csendes óceáni szigeten franciák, angolok, németek békésen éltek egymás mellett. Nem volt TV. Mindenki a postahajót várta egy ügy miatt: egy nő lelőtt egy főszerkesztőt, mert az róla bizalmas információkat közölt. – Erről várnak híreket. Az újság címlapján azonban az áll, hogy kitört a világháború, 3 hete. ® Elkezdenek viselkedni a szigetlakók. A világháborúban egymással szembenálló felek hozzá-tartozóiban elkezdenek működni az előítéletek. Az előítéleteket az agyból előhívja az információ.

William Rivers & Clive Matthews médiaszociológusok szerint Lippmann koncepciója kiterjeszthető minden médiumra, annak ellenére, hogy csak a közvélemény és az újság kapcsolatáról ír. A média ugyanis, mint az ismeretek legfőbb forrása, a külvilágra vonatkozó üzeneteket juttatja el az emberekhez, akik azután a közéleti ügyek gondolati képeinek kialakításában használják fel ezeket az üzeneteket.

A Lippmann-modell lényege: A tömegmédiára úgy tekinthetünk, mint amely álkörnyezetet iktat az ember és az igazi világ közé.

Ezt a fajta leegyszerűsített, vulgáris, az átlagember számára még felfogható és „használható” világot méltán nevezhetjük pszeudo-világnak.

Riversék szerint ez a világ mintegy mesterséges burokkal veszi körül az embert és betüremkedik a közösség kultúrájának értékrendjébe, nézeteibe.

A média egy kapu ® Fontos az áteresztőképessége. Az információnak csak egy töredéke jut át a médiához és azon keresztül tovább. Pl. az időjárás-jelentés eljut a befogadóhoz és befolyásolja őt abban, hogy mit vegyen fel.

Pl.: Az eszkimóknak megtiltották a fókavadászatot, és Amerika pénzzel segíti őket ® A befogadó elgondolkozik a hallottakon. Felteszi a kérdést: „van-e nekem valami közöm ehhez?”

Az információk üzenetek formájában beépülnek a tudatunkba. A lényeg, hogy mindenről tájékoztasson és közérthető legyen az információ. A média az én igényeim szerint hozza létre a híreket.

John Maisbitt és Patricia Aburdine – Megatrendek (Trend – fejlődési irány, folyamat) c. munkájukban az információs társadalomról gondolkodva megállapítják: „Fuldoklunk az információkban, ugyanakkor ki vagyunk éhezve az ismeretekre”. A médiából kapott információk használhatatlanok.

Raymond Aron filozófus: „Az állampolgárok csupán egy szűk területen érzik magukat kompetensnek, tehát hajlamosak arra, hogy másokra ruházzák át az állam igazgatása által megkövetelt, bonyolult döntések meghozatalának felelősségét.” A lehető legkevesebb dologban tudunk dönteni, ismerjük, saját döntéseinket is másra bíznánk. „Azok a polgárok döntenek így, akik kizárólag a pénz hatalmasai által manipulált sajtóból, rádióból és televízióból informálódnak.”

Az Amerikai Újságírók Társaságának alapelvei:

A média elsődleges célja az általános boldogulás szolgálata azáltal, hogy informálja a népet és képesség tegye a napirenden lévő témák megítélésére. ® Ki dönti el, hogy mi kerül napirendre? Ez a közbeszéd tematizálása.

Sajtóműfajok – Létezik-e médiatudomány?

A médiatudománnyal számos tudományág foglalkozik: kommunikációelmélet, politológia, szociológia.

Sajtóműfajok – század elején kezdtek el foglalkozni. Magyarországon Jászi Oszkár - XX. Század című újság – ő a publicisztikával foglalkozik. Ismert politikus, politológus. Ő sürgette, hogy a sajtóműfajokkal tudományosan foglalkozzanak.

Tudományos foglalkozás: egyetemes okok keresése, alaptörvény kutatása

w        Deduktív és

w        Induktív megközelítéssel

A sajtótudománynak a természettudományok módszertanát kell átvennie.

Minden olyan írás, amely folyóiratokban jelenik meg és közéleti témával foglalkozik, publicisztika.

Mi kell ahhoz, hogy egy tudományág önálló életet éljen, szaktudományként legyen jelen?

1.       Oktató-kutató intézményrendszer: Az egyes tudományágak a létező reális világ jól elkülöníthető jelenségcsoportjait vizsgálják. Magyarországon ez az intézmény-rendszer 10 éves múltra tekint vissza. Magyarországi tudományegyetemeken jöttek létre. ELTE, JPTE, JATE – itt folyik ilyen oktatás.

2.       Kialakuljon az önálló fogalmi apparátusa a tudományágnak.

Az egyes műfajok milyen törvényszerűségek alapján jönnek létre.

A tudományág két módszert alkalmaz:

w        Az empirikusok a megfigyelés hívei ® induktív módon járnak el: megvizsgálják a jelenségeket és törvényszerűségeket keresnek, általánosítanak.

w        A racionalisták a deduktív módszert használják: hipotézis rendszereket állítanak fel: feltételeztek valamit és utána vizsgálták a valóságot. Vagy igazolnak, vagy cáfolnak.

Pl. az utóbbi 10 évben csökkent az öngyilkosságok száma: előtte világelsők voltunk. Az empirikusok megvizsgálnak 1000 öngyilkosságot és megállapítanak valamiféle általánosságot. Ez a nehezebb módszer, több pénzbe és energiába kerül. A racionalisták szerint az abszolút igazság keresendő, de nem érhető el.

A sajtótudomány kutatásának tárgya a nyelv.

Máig tart a vita, hogy az újságírás tanítható-e. A századforduló elején a franciák javasolták az újságíróképzés bevezetését. Először elvetették, a 10-es években indult meg USA-ban, Nyugat-Európában. A tehetség a lényeg. A speciálkollégiumokra sokáig várni kellett.

A politika a képzésbe is beleszólt. A Zsidótörvény érintette az újságírást. Trianon máig hat. Az ország elvesztette 2/3-át. A megmaradt területekre nagy számú zsidó értelmiség vonult be, ami itt koncentrálódott. Ők vállalták a magyarságukat, nem fogadták el az idegen hatalmat. A zsidók túlreprezentáltak az értelmiségi szakmákban és az újságírásban is – máig probléma.

A zsidó újságírókat eltávolítottak a szakmából. A nyilasok próbálták a hiányt pótolni. 1947 – Kommunista hatalom – minden nem baloldalit eltávolítottak. Revansot akartak venni a zsidó kommunista újságírók (Bibó, Mátrai írt erről).

Adminisztratív módszerekkel társadalmi problémákat megoldani nem lehet. New York Times – a pozitív diszkrimináció legjobb példája.

Solt Andor – sajtóműfajjal foglalkozott. 1956-ban jelent meg Műfaj és műfajelmélet c. munkája.

Műfajelmélet – tudományos igénnyel megfogalmazott és általánosan elfogadott fogalmakról nem beszélhetünk, de létezik olyan szakmai közmegegyezés, mely pótolni látszik az elmúlt évtizedben elmaradt tudományos munkát.

Magyarországon a felsőfokú újságíróképzés 1953-ban az ELTE BTK-n indult el szovjet mintára. Az ’56 utáni forradalomnak áldozatául esett az újságírás és csak a 90-es években indult újra – kevés idő.

A jog, mit tudomány több ezer évre tekint vissza. A birtok, tulajdon fogalma nem vitatott. Az AIDS fogalma is megvitatott tény. Tudják, milyen tünetegyüttessel jár. – Az orvostudománynak is van múltja. Az újságírásban nem alakult ki még fogalmi apparátus. Tudományosan nincs megvizsgálva.

Az újságírás és határterületei

Nagy a hasonlóság bizonyos műfajok között:

w        Szépirodalmi műfaj: novella

w        Újságírási műfaj: riport                                             sok az átfedés, hasonlóság

w        Társadalomtudományi műfaj: szociográfia

Andorka Rudolf szociológus szerint a helyzetet bonyolítja, hogy sokszor a szerző sem tesz különbséget a műfajok között.

Csurka István nagyon jó drámaíró és tárcaíró. Prózája szinte műfajilag meghatározhatatlan.

Az alapvető különbség a módszerben van az újságírás és a tudományos munka között. Az újságírás induktív módszereket tartalmaz. A szépirodalom a fikcióra támaszkodik.

A szocializmusban az újságírók deduktív módszereket alkalmaztak.

Az irodalom és az újságírás kapcsolata:

w        Az író és újságíró sokszor azonos módszerekkel dolgozik. Cél: élményekhez és ismeretekhez juttatni a közönséget.

w        Műfajilag a szépirodalom nagyobb szabadságot ad. Az újságírás tömegigényeket elégít ki® kisebb a mozgástér. Az újságírás kevésbé igényli az egyéniséget, szabványosított. ® épp emiatt felértékelődik a kreativitás, személyiség.

w        Alapvető különbség: tényszerűség Û fikció a legfontosabb elemek.

w        Az újságírónak óriási kísértés, hogy elszakadjon a valóságtól – de ezt nem lehet.

w        Az irodalom művészet. Az újságírás művészi fokon űzött ipar.

w        Az újságírók lelkük mélyén szépírók szeretnének lenni. Gazdag, ismert sztárriporterek irigykednek a nyomorgó, de tehetséges szépírókra, és fordítva.

w        Az újságírónak nagyobb köze van a valósághoz, a krónikás szerepét játssza el, a szépíró viszont felülemelkedik a részleteken.

w        A szépíró cseppekben mutatja meg a világot, az újságíró leragad egy cseppnél.